2014. július 18., péntek

Megdöntötték a magyar költségvetés stabilitását

Veszélyeztetve látja a kormány a 2,9 százalékos hiánycél teljesülését, emiatt 110 milliárd forintot zárol egyéb tervezett kiadásokból. Varga Mihály a Közgazdasági Társaság konferenciáján jelentette be a döntést. A radikális atlantista baloldal hónapok óta azzal számol, hogy még júliusban a kormány megszorító intézkedéseket jelent be, és biztosra vették, hogy a kormány nem fogja tudni tartani a Brüsszel által előírt GDP arányos 3 százalék alatti államháztartási hiányt. Londoni elemzők szintén egy ilyen forgatókönyvet valószínűsítettek, Brüsszel pedig egyenesen követeli a megszorító intézkedéseket.
Varga a vártnál alacsonyabb inflációt említi a kiesések egyik okaként, aminek köszönhetően a jövedéki adónál, valamint az áfa-bevételeknél elmaradás tapasztalható. A pánikszerű zárolás érinti a Beruházási Alap kiadásait, ezért teljes projektek leállításával számol a kormány, illetve egyes beruházásokat 2015-re átütemeznek. A kormány reakciója elsősorban annak biztosításaként történik, hogy fenn tudjanak tartani olyan, a kormánypárt népszerűségéért felelős programokat, mint a közmunkaprogram. Ezekből a nyilatkozatokból a sorok között kitűnik, hogy a bevételi oldalon tapasztalható kiesések miatt a közmunkaprogram is veszélybe került - és ezzel a munkahelyek 10%-a, mivel jelenleg minden 10. foglalkoztatott közmunkás. Varga nyilatkozatában el is ismerte, hogy a közmunkaprogram csak átmeneti megoldás - vagyis számolni kell a leállításával.
Ahogy korábban jeleztük, hónapok óta egy a magyar kormány anyagi mozgásterének csökkentését célzó nemzetközi művelet van folyamatban. Az amerikai befektetők jelentős tőkét vontak ki Magyarországról, visszadobják a magyar állampapírokat, így bár az államadósság átmenetileg csökken, a kormány anyagi mozgástere is jelentősen beszűkül. A kiadások jelentős visszafogására van szükség ahhoz, hogy a Brüsszel által előírt 3%-os hiánycélt tartani tudja a kormány. Brüsszel azonban arra összpontosít, hogy Magyarország ellen újraindíthassa a túlzott-deficit eljárást, amivel hazánk további uniós forrásoktól esik el, vagyis a kormány anyagi mozgástere tovább szűkül. A radikális atlantista nemzetközi körök  egy öngerjesztő folyamatot építenek ilyen módon, amivel belekényszerítenék a kormányt egy olyan helyzetbe, hogy anyagi okokból a kormánypárt népszerűségét biztosító projekteket kénytelen legyen leállítani. Ha nem lesz pénz közmunkaprogramra, stadionépítésekre, egyéb látványprojektekre, a Fidesz népszerűsége jelentősen visszaesik.
Mindennek a célja, hogy a mindinkább kelet felé forduló Orbán-kormány támogatottságát módszeresen lebontsák, vagyis megteremtsék az általános elégedetlenség, a  felforgatás feltételeit Magyarországon. A radikális atlantista körök mindent megmozgatnak, hogy a kormány pozícióit aláássák és megteremtsék az elégedetlenek tömegét, akiket könnyen utcára vihetnek olyan pártok, akik populáris céljaik és kormányellenes retorikájuk mellett külföldi ügynökként az Európai Egyesült Államok felépítéséért tevékenykednek. Korábban Bajnai Gordon Koppenhágában tett látogatása során a francia és német baloldali sajtó támogatásáról biztosította Bajnait a kormány népszerűségének aláásásában. A francia sajtó azóta napi szinten hozza az Orbán-kormány elleni lejárató cikkeket, valamint az RTL Group is minden követ megmozgat annak érdekében, hogy a kormánypárt szavazóbázisát aláássa. Az amerikai befektetők, többek közt a Franklin Templeton azzal számol, hogy a magyar állam még az ősz előtt fizetésképtelenné válik, vagyis amerikai pénzügyi körök a nyár végi államcsődöt valószínűsítik. A minisztériumok rohamléptékben történő átszervezése mutatja, hogy az Orbán-kormány nyugati felforgatási kísérlettel számol a közeljövőben, és puccskísérlet elhárítására készül.

http://www.hidfo.net/2014/07/18/megdontottek-magyar-koltsegvetes-stabilitasat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése