2015. október 8., csütörtök

Ma ismét rendezkedett az orosz és a szír légierő.

Az orosz Védelmi minisztérium szóvivője-Igor Konashenkov vezérőrnagy késő délutáni tájékoztatóján bejelentette, hogy Tamana település közelében üzemanyag és lőszerraktár-hálózatot semmisítettek meg a légicsapások során.

Az eddigi tapasztalatok szerint ez pedig azt is jelenti, hogy legalább száz “igazhitű” ma-ott, megtért Allahhoz.
Khan El Asal közelében is hasonló véget ért az ott fészkelő dzsihadista terrorkülönítmény. Ők is berendeztek ott raktárakat, és ott is igen sok lator tanyázott. Egészen a kora délutáni órákig.
Zajlik a földi patkányvadászat is. Igencsak jó eredményekkel. Bár-jelentések szerint-már odáig fajultak a dolgok Szíriában, hogy ha a bűnbandák megorrintanak harminc kilométernyi távolságra kormánycsapatokat, észveszejtve menekülnek, vagy bújnak a föld alá. És fohászkodnak buzgón.

Az eddig fölöttéb pökhendi módon nyilatkozgató “Szabad Szíriai Hadsereg” egyik alapító főkolomposa Fahd al-Maszri igencsak hajlékonynak tűnt már ma délután. Bejelentette, hogy találkozott az orosz külügyminiszter-helyettessel-Mihail Bogdanovval Párizsban.
És íme a legújabb ábra az orosz haditengerészet otthoni, vagy otthonközeli hatósugaráról. Eléggé beszédes!
fedéshttp://www.balrad.com/2015/10/08/allahu-akhbar/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése