“Két névtelen forrás szerint véletlen egy másik országban csapódtak be az orosz cirkálórakéták, mint ahová kilőtték őket. Leellenőrizni ne próbálja senki, mert nem tudjuk, hol estek le.”
Nagyjából így foglalható össze a CNN “tudósításának” lényege, ami tegnap arról próbálta meggyőzni a nézőközönséget, hogy Oroszország Szíriára akart rakétákat kilőni, de azok véletlen Iránt találták el. A CNN hírközlése így szól:
“Több cirkálórakéta is Iránban csapódott be azok közül, melyeket egy orosz hajóról lőttek ki, és szíriai célpontokat kellett volna eltalálniuk – nyilatkozott két amerikai tisztviselő csütörtökön a CNN-nek. Amerikai katonai megfigyelők és hírszerzési források arról számoltak be, hogy legalább négy rakéta leesett, miközben Irán fölött repült át. Az Egyesült Államok a veszteségekről közölt hírszerzési jelentések alapján úgy véli, hogy több épületben keletkezett kár, és civilek is megsérülhettek. Nem tudni, hogy Iránban hol csapódtak be a rakéták. Az orosz hajók a Kaszpi-tengeren állomásoznak, ami azt jelenti, hogy a rakéták röppályája Szíria felé Irán és Irak fölött húzódik. Az oroszok viszonylag új, “Kaliber”-nek nevezett cirkálórakétát lőttek ki, amit első alkalommal használtak éles bevetésen.”
A CNN jelentésének értelmezéséhez nem szükségesek katonai ismeretek. A szíriai konfliktus politikai, geopolitikai hátterének ismerete sem szükséges. Józan paraszti ésszel érdemes vizsgálni a leközölt híranyagot, mert szemléletes példája annak, hogyan hazudhat gátlástalanul egy sajtóorgánum.
Ki az a két amerikai tisztviselő, akitől a híranyag alapkijelentése származik? Két amerikai tisztviselő a forrás. Vagyis nem tudni. Kire, mire alapozottan állítja a két, már eleve névtelen forrás az elhangzottakat? Szintén névtelen katonai, hírszerzési forrásokra alapozottan. Vagyis nem tudni semmilyen visszaellenőrizhető adatot, ami alapján egy másik újságíró utánajárhatna, hogy a számos katonai és hírszerző struktúra közül melyik által leadott jelentésről van szó, azt ki írta, ki kapta meg, és pontosan mi szerepelt benne. Mivel a CNN ismételten hangsúlyozza, hogy az információ hírszerzési jelentésre alapozott, ezzel eltántorítja az újságírókat attól, hogy megpróbáljanak utánajárni – hiszen a hírszerzési jelentés nem lehet nyilvánosan hozzáférhető. Az információcsomag végső csapása pedig az a kijelentés, miszerint azt sem tudják, hol csapódtak be a rakéták. Utóbbi annak megalapozása, hogy a történteket tagadó iráni források által adott információ eleve bizonytalan lábakon álljon, hiszen ha nem tudni, hol estek le, lehet, hogy csak egyelőre nem találják a fizikai bizonyítékot.
A fentiek mellett azt érdemes megemlíteni, hogy az európai sajtóorgánumok többsége a CNN-t tekinti hiteles forrásnak, és a világpolitikai történésekkel kapcsolatos híranyagaik többnyire ehhez hasonló forrásból származnak. Emiatt ugyanez a megalapozatlan híranyag egy magyar sajtóorgánum által leközölve már egy lépcsőfokkal hitelesebb: nekik ugyanis már nem csak névtelen forrásuk van, hanem egy fővonalú amerikai sajtóorgánum, ahol az információt egy vagy több újságíró saját személyével látszólag hitelesíti. Az újságírói munkához pedig hozzátartozik, hogy a forrásait nem adhatja ki – és ezzel a kör bezárult – a köztudatba bedobott, megalapozatlan információt lehetetlen visszaellenőrizni.
Oroszország védelmi minisztériuma eközben tagadja a CNN által közölteket. Igor Konasenkov vezérezredes kijelentette; az a tény, hogy a Pentagon névtelen forrásokkal dolgozik, semmit nem változtat a gyakorlatban történteken, vagyis, hogy az orosz hajókról kilőtt rakéták eltalálták a célpontokat. Irán védelmi minisztériuma szintén hivatalos közleményben tagadta, és egyben azt is kijelentette, hogy az eltévedt orosz rakétákról szóló hír részét képezi az egyre intenzívebbé váló nyugati médiapropagandának.

http://hidfo.ru/2015/10/a-cnn-bemutatja-ujsagiras-a-xxi-szazadban/