Októberben bíróság elé kell álljon Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője. A vád szerint “vallásuk alapján diszkriminálja” a muszlimokat, amikor azt mondja, hogy épp megszállják Európát.
Marine Le Pen szerint, ha a második világháború idején történtek kapcsán náci megszállásról nyíltan lehet beszélni a politikában, az Európában egyre sokasodó muszlim közösség tömeges utcai imái kapcsán pedig muszlim megszállásról beszélhetünk. Le Pen korábban egy Lyonban tartott megmozduláson jelentette ki, hogy a tömeges utcai imák egyértelműen területfoglalást jelentenek.
“Ez egy területfoglalás, amit lépésről lépésre hajtanak végre. Egyes városrészekben már nem Franciaország törvényei, hanem az iszlám vallási törvényei vannak érvényben – ami megszállás. Nincsenek tankok, nincsenek katonák, de ettől függetlenül megszállás, amit a tömeg erejével visznek véghez.”
Marine Le Pen évekkel ezelőtt tette ezt a kijelentést – és a nyomozás 2011-ben lezárult -, a tömeges bevándorlás kezdetét követően azonban jogvédő csoportok nyomására újra elővették az ügyet. 2014 júliusában egy “emberi jogi csoport” nyomásgyakorlására újra megnyitották a korábban lezárt ügyet, és Le Pen képviselői mentelmi jogát a francia hatóságok kérésére megvonta az Európai Parlament.
A pártvezető annyival kommentálta az esetet:
“Botrányos, hogy egy politikai vezetőt megbüntethetnek azért, mert véleménye van.”
Le Pen a sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy ma Európában nagyobb valószínűsséggel büntetik meg az illegális fundamentalista csoportok ellen felszólaló személyeket, mint magukat az illegális cselekményeket elkövető fundamentalistákat.
A pártvezető azt is egyértelműen kijelentette, hogy október 20-án részt fog venni a bírósági meghallgatáson. A Nemzeti Front támogatottsága egyre nő, ami azt mutatja, hogy sok millió ember van a pártvezetővel azonos véleményen. Az európai demokrácia azonban a többség uralmát jelenti: ha az európaiak inkább autót, házimozit és szórakozást akarnak, gyermeket pedig nem vállalnak, akkor az európai demokrácia idővel más népeké lesz.
Júliusban információk jutottak nyilvánosságra arra vonatkozóan, hogy az Európában működő CIA-ügynökök egy a fővonalú sajtóorgánumokban – képi hibának látszó módon – megjelenített “vörös nap” szimbólummal kapnak jelzést arra vonatkozóan, hogy egy adott vezető politikus ellen támadóan kell fellépniük. Marine Le Pen ügyének újraindítása előtt szintén megjelentek a sajtóban olyan képi anyagok, melyek utasítást jelentenek arra vonatkozóan, hogy a Nemzeti Front vezetőjének működését el kell lehetetleníteni.
Marine Le Pen az európai sajtóbanMarine Le Pen az európai sajtóban
A szimbólum megjelenése esetén a sajtóorgánumok alkalmazottai “rejtélyes forrásaiktól” kompromittáló információkat kapnak, amit nyilvánosságra hoznak az adott politikusra vonatkozóan. A hatalmi struktúrákban működő CIA-ügynökök más módon lépnek fel: Le Pen esetében többek között kérvényezték a mentelmi jog megvonását.
Magyarországon a közelmúltban Szijjártó Péter külügyminiszteri kinevezése idején, majd Lázár Jánossal kapcsolatban is amerikai sajtóorgánumokon keresztül leadott jelzések után kezdett lejárató kampányt a liberális sajtó. A fenti képen látható szimbólum azonban világszerte alkalmazott jelzés, ami minden alkalommal egy politikus elleni lejárató kampányt, vagy hatósági részről történő offenzívát előz meg, német politikusok esetében azonban gyilkossági kísérletre is volt már példa.

http://hidfo.ru/2015/09/birosag-ele-allitjak-a-francia-nemzeti-front-vezetojet/