“Az Iszlám Állam nevű terroristacsoport az “iszlám nyílt perverziója”. Ideológiájuk hazugságokra épül. Gyűlöletet szít a nagy világvallások között, embereket gyilkolnak! Köztük gyermekeket, vallási vezetőket, miközben barbár módon pusztítják a világ kultúrájának épített emlékeit.”
Ezt nyilatkozta ma Moszkvában Vlagyimir Putyin Oroszország elnöke abból az alkalomból, hogy az Oroszországi Muftik Tanácsa elnöke Ravil Gajnutgyin társaságában felavatta az orosz főváros felújított mecsetjét.
tvit
Az átadási ünnepségen részt vett Nurszultan Nazarbajev kazah, Erdogan török, valamint Mahmud Abbasz palesztin elnök. Az átadón jelen voltak Tatarsztán, Csecsenföld, Dagesztán, Ingusföld politikai és muzulmán egyházi vezetői.
Vlagyimir Putyin beszédében elmondta, hogy “az ISIS Oroszországban is erőteljesen próbálkozik a tagtoborzással, ám Oroszország muszlim vezetői bátran és félelem nélkül ellensúlyozzák-nem egy esetben a hatóságok hatékony segítségével-az ordas propagandát!”
http://www.balrad.com/index.php/2015/09/23/41842/