Moszkva sajnálattal hallja, hogy Ukrajna továbbra is elkötelezett a NATO-csatlakozás mellett, és kénytelen lesz ennek megfelelő ellenintézkedéseket tenni. A NATO felett eljárt az idő, de ma is veszélyt jelent a nemzetbiztonságra.
Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője kedden nyilatkozott az ukrán kormánypolitikusok bejelentése kapcsán, miszerint Ukrajna elkötelezett aziránt, hogy a NATO tagjává váljon. A Kreml aggodalommal figyeli, amint a NATO minden irányból az orosz határ felé terjeszkedik, és kénytelen lesz ellenintézkedéseket hozni.
“Nem szabad elfelejtenünk, hogy a NATO egy olyan szervezet, amit a háború idején, háborúra hoztak létre, ezért nem is képes megváltoztatni alaptermészetét.”
Oroszország adekvát választ ad abban az esetben, ha a NATO egy újabb ország bekebelezésével még egy fronton közelebb jut az orosz határhoz. Peskov egyértelműen kijelentette, Moszkva ellenzi Ukrajna NATO-csatlakozását, és nem fogadnak el “kompromisszumos megoldást”, mert ezzel a háborús készülődés kerül közelebb Oroszország határaihoz.
2013 szeptemberében Ukrajna legitim, demokratikus választás útján hatalomra jutott kormánya úgy döntött, hogy nem írja alá a társulási egyezményt az Európai Unióval, és nem csatlakozik a NATO-hoz. Novemberben civil látszatú kormányellenes tüntetések kezdődtek. 2014 február végére a nyugati országok a belföldi szélsőjobboldal felhasználásával eltávolították hatalomból a legitim ukrán kormányt, és egy olyan csoport kezdett el kormányként működni Kijevben, ami azonnal megkezdte az ország EU- és NATO-csatlakozásának lebonyolítását.
A puccsal hatalomra jutott atlantista csoport csak hatalomra jutása után 8 hónappal írt ki országgyűlési választásokat. Az Ukrajna nyugati tömbhöz közeledését garantáló egyezményeket a kormány demokratikus legitimitás nélkül írta alá. 2015 augusztusi adatok szerint Arszenij Jacenjuk pártjának támogatottsága 2,8%-on áll. A Petro Porosenko féle blokk eközben mindössze 23,5%-al rendelkezik.


http://hidfo.ru/2015/09/a-nato-t-a-haboru-miatt-hoztak-letre-es-haborut-akar/