2015. május 7., csütörtök

Donbassz mai hírösszefoglalója és egyéb érdekességek

A tegnapi minszki szócséplésen részt vevő Gyenyisz Pusilin-aki a DNR-t képviseli a kontaktcsoport “alcsoportjában”-szerint a megbeszélés áttörést jelenthet a “Minszk-2.0″ megállapodásban foglaltak végrehajtása terén.
Azamat Kulmuhametov Oroszország képviselőjeként volt jelen a megbeszélésen, és szerinte is felgyorsulhat Donbasszban a békefolyamat.
Heidi Tagliavini EBESZ-elnök szintén a találkozó konstruktív voltát dícsérte.
Az biztos, hogy a kontaktcsoport ilyen-olyan résztvevőinek hozsannázása még nem ért el a Donbasszban egymássalszembenállók füleihez, mert azért elég sűrűn zajlottak a harci cselekmények a frontokon.
Elsősorban is Valcman latortüzérsége serénykedett. Ma sem kímélték Donyecket, ahol a legtöbbet a “Volvo-Center” kapott ma tőlük. De a közvetlen környéknek, úgymint Szpartaknak és Zsabicsevonak is kijutott a latorgránátokból, meg mindenféle egyéb lövedékből.
A donyecki repülőtéren már unatkoznának a milicisták ha nem lődözne állandóan feléjük Avgyejevkából a latortüzérség, de hát ma sem unatkoztak.
A Peszkiben tanyázó felek kölcsönösen gondoskodtak egymás szórakoztatásáról.
Gorlovkában sem unatkoztak a helyiek. Szép számban voltak olyanok, akik ünnepelni mentek ma. A városban maradottak pedig többnyire a menedékkereséssel múlatták az időt. A latorgránátok elől.
A DNR területén a milicistáknak ma NAGYON KOMOLY feladatuk volt. Az oroszországi Szaratovban működő jégkrémgyár 85 ezer adag “jégkrémsegélyét” kellett szétosztani a gyerekek között.
jk
Délen Sirokino, Altnoje, Oktyrjáb Szahanka, Lozovoje és Novaja Marjevka környékén nem éreztette pozitív hatását a minszki eredményesség.
Sirokinonál fél tucatnyi azovista bűnöző ma is lekerült a kijevi zsoldlistáról. + egy latortankkal rövidült a kijevi kincstár készlete.
roncs
Az LNR területére sem szivárgott át még a jelek szerint a minszki örömhír.
Zsjelovkát aknavetőzték a valcmanista martalócok.
Szlavjanoszerbszket, a 29. és a 31. blokkposztot tüzérséggel lőtték Nyalókakirály fogdmegjei.
De ágyúzta a latortüzérség Sztanyica Luhanszka, Bolotennoje, Szizoje, Szokolnyikov, Znamenyka, Prisib, Nyikolajevka, Pionyerszk, a Vjeszelaja-hegy, Oboznoje, Pankovka, Popasznaja, Krasznyij Pahar és Troickoje vélt vagy valós milicistaállásait. A népköztársasági tüzérség meglehetősen visszafogottan reagált.
Szcsasztyje határában pórul járt egy javításra szállított latortank. Lecsúszott a szállító trélerről. Harkovba vitték volna az “Ajdar” egyik viharvert, de még javítható holmiját “rimontra”. Nagy valószínűséggel már nem fog Harkovba érni.
leb
Kijev is készül a “Győzelem Napja” 70. évfordulójára. Maradék-Ukrajna fővárosában megsokszorozták az amúgy sem csekély közterületi rendőri jelenlétet, és a rendőrök tűzparancsot kaptak.
Habozás nélkül lőniük kell 8-án és 9-én, ha gyanús csoportosulást látnak, vagy “terrorgyanút” sejtenek. Nyalókakirály belügyminisztériuma felszólította az alattvalókat szerte a birodalomban, hogy kötelesek tűrni az igazoltatás címszó alatt lebonyolódó szekatúrát. Amibe a ruházat átkutatása is beletartozik.
Washingtonban orosz egyetemisták “meglepivel” kedveskedtek Obamakinak. Ha már nem utazik el Moszkvába a parádéra, hát egy kinoperformansz keretében a Fehér Házra varázsolták a parádé USA számára legrémisztőbb jeleneteit!

“Ha Obama nem megy a parádéra-a parádé jön Obamához”-mottóval. A washingtoniak kissé izgalomba jöttek.
https://balrad.wordpress.com/2015/05/07/donbassz-mai-hirosszefoglaloja-es-egyeb-erdekessegek/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése