A kormány a tegnapi ülésén elfogadta a 2016-os költségvetést, ami júliustól már életbe is léphet a parlamenti szavazást követően – jelentette be a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésén tartott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő a jövőbeni magyar gazdaságpolitika elemeit 10 pontban foglalta össze. Ezek közül talán a legérdekesebb az volt, amikor burkoltan bejelentette, hogy nem lesz társasági adókulcs-egységesítés.
Kinek a pénzén?
A magyar kormányfő kicsit messziről indította beszédét, miután azzal kezdte, hogy mit adtak a magyar feltalálók az emberiségnek (itt megemlítette a golyóstollat, a számítógépet és az eszpresszó kávéfőzőgépet). Ezt azért vetette fel, mert szerinte a magyarok mindent másképp csinálnak és ezt a német emberek, akik a fegyelmezettséghez vannak hozzászokva, nehezen értik.
Feltette a kérdést: mi értelme van másképp csinálni túl azon, hogy jól esik. A válasz erre, hogy a kor, amiben élünk rákényszerít, hogy új utakat keressünk. A régi módszerekkel az új korszakot nem tudjuk szabályozni, ezzel nem tudunk sikeresek lenni – mondta. Ebben a történelmi pillanatban ez a magyar megközelítés előnyös is lehet – vélekedett.
Kitért arra is, hogy Brüsszelben kételkednek Magyarországot nézve. Brüsszel nem tudja eldönteni, hogy Magyarországra fekete bárányként vagy sikertörténetként tekintsen. Ha a számokat nézzük, sikertörténetről beszélhetünk. Jóval jobban teljesítünk mint az európai átlag – húzta alá. A kormányfő azonban azt is hozzátette, hogy a módszer azonban számos kifogásra adhat okot.
Egyet azonban megjegyeznek, a németek is nekünk: mi nem a németek pénzén akarunk sikeresek lenni
– emelte ki. Majd megismételte: nem szeretünk más pénzén élni.
Elfogadott költségvetés
Szerinte az adatok és jelentések (például a német kamara ismert jelentése) alapján pozitív kép rajzolódik ki az országról.
Ezen kívül elárulta, hogy a kormány jóváhagyta a költségvetést a tegnapi ülésén, amit a parlament július elsejével el fog fogadni.
Orbán 10 pontot jelentett be!
Ezt követően rátért arra, hogy a válság hogyan érintette Európát, és ebben milyen feladata van az egyes országoknak.
A magyar gazdaságpolitika a jövőben
Megemlítette beszédében a kettéválasztott, duális oktatást, melynek célja a jól képzett, fegyelmezett, modern technológiát alkalmazni képes munkaerő képzése.
Mindig megkapja a kormány azokat a kritikákat, hogy nem kiszámítható a gazdaságpolitikája. Igenis kiszámíthatóak vagyunk a fontos dolgokban. A cölöpök nem fognak változni a következő években sem
– emelte ki Orbán Viktor üzenve a német vállalatok képviselőinek.
Ezt követően a magyar gazdaságpolitika jövőjét 10 pontban foglalta össze:
1.Továbbra sem akkor akarja a kormány adóztatni az embereket, amikor megkeresik, hanem amikor elköltik – utalt Orbán Viktor arra, hogy a kormány a fogyasztást adóztatja a munka helyett.
2.Nem büntetik a családokat azért, mert sikeresek. Fennmarad az egyenesági öröklési illeték eltörlése.
3.Nem segélyt hanem munkát szeretnének adni. A közmunkára fordított összeget a munkanélküliek számához igazítva folyamatosan biztosítják. Itt azt a célt említette, hogy mindenkinek legyen munkalehetőség, ha tud dolgozni.
4.Segítik a vállalkozásokat: nem fogjuk megemelni a 10%-os társasági adókulcsot a kisvállalkozásoknak.
5.Duális képzés fenntartása.
6.Csökkentik az államadósságot. Igaz, emlékeztetett arra, hogy erre alkotmányos kötelezettség is van.
7.Alacsonyan tartják a deficitet. Itt emlékeztetett arra, hogy volt egy pillanat, amikor nulla százalékos deficitet szeretett volna a költségvetésben, de átszámolták ennek a hatását és belátták, hogy ez egy lépésben nem megvalósítható, mert drasztikus hatása lenne.
8.Megmaradnak a különadók, ez szerinte sérelmes a német vállalatoknak, de a költségvetési hiány alacsonyan tartása érdekében bent kell maradniuk az adórendszerben.
9.A gyermektámogatási rendszert megtartja a kormány. Egyre több esetben a családi támogatásokat munkához fogja kötni a kormány. Példaként külön felhozta, hogy szeptember elsejétől a 3 évnél idősebb gyermek számára óvodai helyet biztosítanak.
10.Meg fog maradni a munkahelyvédelmi akcióterv is. Tájékoztatása szerint ez 900 ezer embert érint Magyarországon.
Összességében ezeket az intézkedéseket nevezte a kormányfő munka alapú gazdaságnak és társadalomnak.
Nem állítom, hogy minden Magyarországon működő német vállalkozásnak kedvező ez a gazdaságpolitika, de összességében az így kialakuló a gazdasági környezet kedvez a külföldi befektetőknek, így a német vállalatoknak is. Ezek tartósan megmaradó elemek, így a németek számára is tartós, kiszámítható elemét jelentik majd a gazdaságpolitikának
– utalt a fenti 10 pontra a kormányfő, aki beszédét azzal zárta, hogy izgalmas világ körvonalazódik előttünk.

(portfolio)