Szeged – Elképzelhető, hogy ügyeleti időben holnaptól nem tudnak műtéteket végezni Szegeden, a központi műtő személyzete ugyanis nem hajlandó a törvényesnél több túlmunkát végezni. Ha nem sikerül megállapodniuk az egyetemmel, délután fél 4-től másnap reggel fél 8-ig, illetve teljes hétvégén zárva lesznek a műtők – szinte egész hónapban.
Elképzelhető, hogy ügyeleti időben holnaptól nem tudnak műtéteket végezni Szegeden, a központi műtő 28 fős személyzete ugyanis nem hajlandó a törvényesnél több túlmunkát végezni. Jogilag kéthetente egy ügyeletet vállalhatna minden műtődolgozó, a gyakorlatban viszont a létszámhiány miatt havi 5-6 ügyeletet kénytelenek vinni.
Csakhogy ezért a pluszmunkáért nem kapnak pluszpénzt. Ezt elégelték meg másfél hónapja, amikor kilátásba helyezték: ha addig nem születik megoldás, májustól már csak annyit dolgoznak pluszban, amennyire a törvény betűje szerint kötelezhetők. Tegnapig állításuk szerint érdemi egyeztetés nem történt a klinikai központ vezetésével, az utolsó napon azonban kétszer is leültek tárgyalni. Nem sikerült viszont megállapodniuk, így ma már csak egy ember lesz két műtőre délutántól. Holnap pedig 15.30 órától hétfő reggelig senki nem fogja segíteni az operáló orvosokat.
Elege lett a központi műtő 28 fős személyzetének Szegeden: nem hajlandók a törvényesnél több túlmunkát végezni. Jogilag kéthetente egy ügyeletet vállalhatna minden műtődolgozó, a gyakorlatban a létszámhiány miatt havi 5-6 ügyeletet kénytelenek vinni, hogy a rendszer működőképes maradjon. Így garantálható, hogy a nap 24 órájában készenlétben álljon egy stáb, ha valakit műteni kell. Csakhogy ezért a pluszmunkáért nem kapnak pluszpénzt.
– A műtős asszisztálás mellett még több mázsás konténereket is cibálunk, mindezt nettó 130 ezer forintért. Valahogy mindig úgy intézik, hogy ennél ne legyen több. Visszavették például a pótlékokat – mesélte egy neve elhallgatását kérő érintett. Bár tegnap már eldöntötték, hogy végigviszik az elhatározásukat, és nem veszik fel a munkát, félnek, ezért nem lépnek ki a nyilvánosság elé.
A 28 fős személyzet nem hajlandó a törvényesnél több ingyenes túlmunkára fotó: Schmidt Andrea
– A klinikai központ vezetése másfél hónapja tud erről a tervünkről, ennyi idejük lett volna arra, hogy megoldást találjanak. Jeleztük: májusban már csak a törvényes mennyiséget dolgozzuk le, ha nem garantálják a megfelelő bérezést. Ez a munkaidőkeret mostanra szinte teljesen el is fogyott, egy hetet tudunk majd még dolgozni a háromból. Megoldás viszont továbbra sem látszik, csupán fenyegetéseket kapunk.
A tegnapi napon kétszer is tárgyaltak az érintettek a klinikai központ képviselőivel, az álláspontok azonban nem közeledtek egymáshoz. Úgy tudjuk, az egyetem most műszakosításra kényszerítené őket. Ez azt jelenti, hogy eddig egy műszakra volt szerződésük, melyet kiegészített az önként vállalt túlmunkájuk. Most viszont azt mondták nekik, 12 órában dolgoznak majd, vagyis az eddig pluszként vállalt munkaidejükből kötelező munkaidő válik. Úgy is, hogy jogszabály szerint nem is tölthetnek ennyi időt a műtőben. Állítólag többen azt mondták: akkor inkább elmennek táppénzre.
Ma már csak a műtős személyzet fele áll majd rendelkezésre ügyeleti időben: kettő helyett egy ember lesz a traumatológiai és az idegsebészeti műtőre. Ha a kettőt egyszerre kell üzemeltetni, máris megoldhatatlan helyzet áll elő. Péntektől pedig egyetlen ember sem tudja majd segíteni az orvosok munkáját, így délután fél 4-től másnap reggel fél 8-ig, valamint a teljes hétvégén személyzet nélkül maradnak a műtők.
A traumatológiai és az idegsebészeti szakmákon kívül az SBO és a stroke osztály sem működtethető biztonságosan műtéti háttér nélkül. Szerettük volna megtudni, a régiós központként működő klinikákon hogyan tervezik megoldani ezt a helyzetet, érdeklődésünkre azonban a klinikai központban annyit mondtak: még folynak a tárgyalások, addig nem nyilatkoznak.
A mentők mindenesetre még nem kaptak értesítést, hogy ügyeleti időben máshova kellene szállítaniuk a betegeket. Az ellátás biztonságának sérülése esetén egyébként a tiszti főorvos rendelhet munkára embereket.
(delmagyar)