Budapest — M. Gábor (38) hiába örült, amikor meghallotta, hogy a kormány rendezi a devizahitelesek sorsát, csalódnia kellett.
gáb
A férfi 2007-ben 15,85 millió forint svájcifrank-hitelt vett fel az egyik banktól. Eddig kifizetett több mint 8 millió forintot, de most kézhez kapta a banki elszámolást. Eszerint még közel 23 millió forinttal tartozik, és 62 éves lesz, mire letudja terhét.
– A hitelt a volt feleségemmel vettük fel közösen, de a ránk nehezedő teher tönkretette a házasságomat. Elváltunk, de a tartozás idős korunkig összeköt bennünket – mondta el a Blikknek a csalódott férfi, és hozzátette: amióta elszabadult hitelét fizeti, jó néhány dolog kiszorult az életéből. Nem volt nyaralni, nem rúg ki a hámból kollégáival, de mindezek ellenére kislányának mindent megpróbál megadni, hogy ő semmit ne vegyen észre a nehézségekből.
A pénzintézettől kapott levél szerint az árfolyamgáttal védett Gábor tartozásából 3 millió forintot írtak jóvá: ezért is különös, hogy a tartozás az eredetileg felvett 15 milliónál most már csaknem 8 millióval több. Ha minden jól megy, 2042-re vissza is tudja fizetni.
– Jogi útra terelem az ügyet. Eddig azért nem tettem, mert bíztam a kormány ígéreteiben. Most már tudom, ez csak egy látszatintézkedés volt, semmi több – sopánkodott a devizahiteles, akinek háza 20 millió körüli összeget ér.
gáb
A devizahiteles ügyekre specializálódott jogi szakértő szerint az elszámolással kapcsolatban 30 napon belül nyújthat be kifogást a férfi, de attól túl sok eredményt nem érdemes várni, hiszen a bankok csak számszakilag indokolt panaszokkal foglalkoznak.
– Maga az elszámolás nem peresíthető, a teljes árfolyam-különbözet azonban igen, hiszen ha a kockázatfeltáró nyilatkozat tisztességtelen volt, a szerződés is érvénytelen lehet – mondta dr. Bihari Krisztina ügyvéd.
(blikk)