2015. március 10., kedd

Kammenosz: több millió bevándorlóval árasztjuk el Európát

Görögország védelmi minisztere azzal fenyegetőzik, hogy "elárasztja az Európai Uniót illegális bevándorlókkal" - beleértve az ISIS terrorszervezet potenciális tagjait is -, ha Athén nem kapja meg a válságkezelő pénzügyi mentőöv következő részletét. Panosz Kammenosz erre az esetre azt helyezte kilátásba, hogy több millió gazdasági bevándorlót zúdít az Európai Unióra.
Hídfő.net.ru | Panosz Kammenosz
Görögország jelenleg az IMF korábbi hitelprogramjának részletét várja, amiért cserébe a volt kormány már különböző megszorító intézkedéseket hozott és privatizálta az állami vagyon egy részét. Görögország Törökországgal közös határa az illegális bevándorlás egyik frontvonala, ezen a határvonalon Szíriába és Irakba, valamint onnan vissza közlekednek a terroristák is. Kammenosz bejelentése szerint, ha Athén nem kapja meg a szükséges pénzeket, ők sem fogják erőltetni az Európai Unió védelmét, és Görögország azonnal EU állampolgárságot fog adni minden bevándorlónak, aki átsétál a görög határon.
Jelenleg több mint tízezer illegális bevándorlót tartanak előzetes letartóztatásban. Ha Brüsszel a már letárgyalt hitelprogramokkal akar politikai nyomást gyakorolni Athénra, ez a tízezer illegális bevándorló azonnal állampolgárságot fognak kapni, hogy továbbutazhassanak Berlinbe. "Ha az európaiak cserben hagynak minket, elárasztjuk őket bevándorlókkal, és Berlinnek ég rosszabb lesz, ha néhány dzsihádista is akad köztük az Iszlám Állam soraiból."
Kammenosz ugyanakkor kifejtette; nem az ő hibájuk, hogy ezzel tudnak fenyegetőzni, az Európai Unió sebezhetővé tette magát a schengeni-övezettel, az illegális bevándorló gyakorlatilag elég egy helyen átlépje a határt, utána bárhol megjelenhet Európa területén anélkül, hogy papírjai lennének. Kammenosz szerint a jelenleg fogvatartottak nem egy nagy létszám, több tízmillió bevándorló és több ezer dzsihádista várakozik az Európai Unió határainál.
Athén lépése nem egy váratlan fordulat, korábban már itt írtunk róla, hogy az új görög kormány várhatóan ezt az irányvonalat fogja követni. Nyugat-Európának jelenleg a bevándorlás az egyik legnagyobb politikai és gazdasági problémája. Az Európai Unió perifériaállamainak kezébe ez egy politikai fegyvert ad. Az Orbán-kormánytól is elvárható lenne, hogy ne tartóztassa fel a bevándorlókat a budapesti pályaudvarokon, ha már a határon nem sikerült elfogni őket. Menjenek tovább Berlinbe, majd Brüsszel enyhít a Magyarországra kifejtett politikai nyomásgyakorláson, ha nem akar kétmillió arab és afrikai menekültet segélyezni.
http://www.hidfo.net.ru/2015/03/10/kammenosz-tobb-millio-bevandorloval-arasztjuk-el-europat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése