2015. február 12., csütörtök

Szlovák kormányfő: Ukrajnában a nagyhatalmak ütköznek össze

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint az ukrán válság nem kevesebb, mint a nagyhatalmak közti összeütközés, amire a globális erőegyensúly az egyetlen megoldás. "Nem az értékek harcáról van szó. Ez egyértelműen a nagyhatalmak közti harc, amire egyetlen megoldás a globális erőegyensúly kialakulása lehet."
Fico a Brüsszelben kezdődő EU-csúcsot megelőzően az országgyűléshez szólva elmondta, hogy az Európai Unió érdekei mellett a szlovák delegáció a nemzeti érdeket fogja védeni. A szlovák kormányfő szerdán azt is kijelentette, hogy a 2014-ben elfogadott oroszellenes szankciók semmihez nem vezettek, de a vérontás tovább folytatódott és elmérgesedett a helyzet kelet-Ukrajnában (a népfelkelők elszakadó köztársaságaira a politikusok mint kelet-Ukrajnára hivatkoznak). Fico figyelmeztetett, hogy a szankciók nem csak az Oroszországgal fennálló diplomáciai kapcsolatokat rontották meg, de az európai gazdaság egészére rossz hatással voltak.
Hídfő.net.ru | Robert Fico
A szlovák kormányfő emellett megerősítette állásfoglalását az Ukrajnának történő fegyverszállítás ellen, de hangsúlyozta, ebben más NATO-tagállamokat nem tud megakadályozni. Fico hozzátette, hogy miközben a fegyverszállításról folytatott vita folyamatban van, a nemzetbiztonsági bizottság lépéseket tesz Szlovákia keleti határainak megerősítésére.

http://www.hidfo.net.ru/2015/02/12/szlovak-kormanyfo-ukrajnaban-nagyhatalmak-utkoznek-ossze

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése