Szemmel láthatóan megindult a helyezkedés az arany körül: Németország és Hollandia után Belgium is azt vizsgálja, hogyan hozhatná haza Londonból aranyrúdjait. Egyre többen szeretnék tisztázni, hogy megvan-e még a kölcsönadott aranyuk. Ha ez tömegessé válik és kiderül, hogy mégse mindegyik aranyat tudják kiadni, abból érdekes helyzet alakulhat ki.
rúd
A jelet a németek már 2012-ben megadták. Akkor a Bundesbank bejelentette, hogy – engedve az euróválság miatti belpolitikai nyomásnak – a New York-i Federal Reserve-nél lévő 1528 tonnás készleteiből – ami a teljes német tartalék közel felére rúg – 300 tonnát 2020-ig hazaszállíttatnak, s ugyanígy tesznek a Banque de France párizsi trezorjaiban összesen tárolt 374 tonnával is. Igaz, tavaly júniusban – némi meglepetést keltve – Németország úgy döntött, mégsem nyúl a New York-ban tárolt aranykészletei egy részéhez, mondván, azt biztonságban tudhatja, ezzel már elindította a lavinát. Hiszen visszakozásával a Merkel-kormány csak erősítette azokat a pletykákat, miszerint talán nincs meg hiánytalanul a németek aranya.
A hollandok azt követően repatriálták néhány hete 122,5 tonnányi sárga nemesfémeiket az USA-ból, hogy Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali Front National vezetője nyílt levélben kérte Christan Noyertől, a Banque de France kormányzójától a gallok külföldön tárolt aranyainak hazaszállíttatását, s most Belgiumon a sor. Vajon ki lesz a következő? Nagyon úgy tűnik, az eurózóna többi tagja is előbb-utóbb bejelentheti igényét – legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy nemrégen közzétették, tartalékaikon belül növelni kell az arany arányát. Idén május 19-én pedig az Európai Központi Bank és 20 európai jegybank aláírta a negyedik Central Bank Gold Agreement-et, mely kimondja, hogy a szeptember 27-étől számított öt éven belül nem szándékoznak jelentősebb mennyiségű aranyat értékesíteni.
(profitline)
Bal-Rad komm: “…Idén május 19-én pedig az Európai Központi Bank és 20 európai jegybank aláírta a negyedik Central Bank Gold Agreement-et, mely kimondja, hogy a szeptember 27-étől számított öt éven belül nem szándékoznak jelentősebb mennyiségű aranyat értékesíteni…” – mert esetleg megtudták, hogy…NINCS IS?! (Ez csak egy kérdés.)
Bizonyos “pletykák” szerint az aranyat a tulajdonos – vagy annak megbízottja – akkor látta utoljára, amikor a trezorba betolták! (Adott esetben akár lehet ennek már közel hetven éve is!) Ugyanilyen “pletykák” szerint ha mégis akadt volna egy – két kíváncsiskodó, aki meg akarta nézni az ő aranyát, letett az ötletről. Nem sokkal a megnézési óhajának közlése után – de még a megtekintés előtt – elhalálozott! Természetesen természetes halállal halt!
Mindettől függetlenül , olvassuk csak el még egyszer a cikk rövidke, ORSZÁGUNKAT érintő “aranyos” megjegyzését. “…a rendszerváltáskor még 65 tonnás aranytartalékát 3 tonnára leépítette…” – Márminthogy Magyarország rendszerváltó elitje tette meg ezt a “leépítést”! “Leépítettek 62 tonnát!
Mennyi lehet ennek az értéke? Mindegy is! – a lényeg, hogy nincs! Legalább tizmilliárd dollárt kóstált! Azaz a netto külső államadósságunk felét érte!
Állami vagyonunk 99 százaléka elfogyott!
Aranytartalékunk 95 százaléka elfogyott!
MANYUP 100 százaléka elfogyott!
Adósságunk TIZENKÉTSZERESÉRE DUZZADT (Nagyon óvatos becslés!)
A nyomorgók száma a lakosság ötven százalékát tesz ki!