Legalább harminchat embert mészárolt le az iraki Albu Nimr törzs tagjai közül az Iszlám Állam dzsihádistái hétfőn az ország nyugati részében, ahol az elmúlt három napban már a szintén szunnita törzs több száz tagjával végeztek a harcosok.

A terrorszervezet jelenleg is több száz embert tart fogva

Az Anbár tartomány jelentős részét ellenőrző szélsőséges szervezet az elmúlt néhány napban az Albu Nimr törzs több száz tagjával végzett, különböző források kétszázötven és négyszáz közé teszik a kivégzettek számát. Az iraki emberi jogi miniszter vasárnap azt közölte, hogy az Iszlám Állam háromszázhuszonkettő emberrel végzett azóta, hogy a múlt héten megkezdte bosszúhadjáratát a törzs ellen, amiért annak tagjai ellenálltak a dzsihadistáknak. A törzs a közelmúltig sikeresen felvette a harcot az Iszlám Állammal szemben, de mióta kiapadtak lőszertartalékai, tagjai visszavonulásra és menekülésre kényszerültek. A menekülők egy részét a terrorszervezet bekerítette és megölte.

Az el-Anbár tartományban elkövetett mészárlásról Naim al-Gaud sejk, a törzs egyik vezetője számolt be, aki szerint a kivégzettek között négy nő és három gyermek is volt. Tájékoztatása szerint az Iszlám Állam fegyveresei sorba állították az áldozataikat és egyenként, közvetlen közelről agyonlőtték. Azt a sejk is elismerte, hogy törzse több mint ezer tagjának sorsáról nem tudnak, de szerinte nem biztos, hogy mindannyian az Iszlám Állam fogságába estek. "Abban a faluban, ahol az Iszlám Állam a hétfői mészárlást elkövette, ugyanakkor mintegy százhúsz családot tartanak fogva a dzsihadisták" - tette hozzá. A mészárlás tényét egy iraki ezredes is megerősítette, de ő ötven kivégzett emberről beszélt. Azt mondta, az Iszlám Állam a törzs mintegy ezer tagját ejtette fogságba, akik közül naponta ötvenet végeznek ki.

MH

Kapcsolódó:
A veszteségeket a lakosságon bosszulja meg a CIA-s terrorista vezér
A fehér Európa végnapjai...
Európa végnapjai - A demográfiai összeroppanás következményei