Az orosz külügyminisztérium hétfőre virradóra kiadott közleményében közölte, hogy a megválasztott donyecki és luhanszki képviselők mandátumot kaptak a gyakorlati feladatok végrehajtására, hogy visszavezessék a térségben az életet a normális kerékvágásba.
A két donbasszi Népköztársaságban a DNR elnökévé Alekszander Zaharcsenkot, a Luhanszki Népköztársaság első emberévé pedig Igor Plotnyickijt választották meg.
Kijevben Valcman tajtékzik! Udvartartása igyekszik vele lépést tartani, és kórusban kántáják a donbasszi választások “törvénytelen” voltát, ami szerintük Ukrajna törvényeinek figyelmen kívül hagyásával történtek! (A kijevi udvar a jelek szerint még mindig nem vette észre, hogy már egy jó ideje Donbassz NEM RÉSZE UKRAJNÁNAK! Következésképpen Maradék – Ukrajna törvényei OTT MÁR NEM ÉRVÉNYESÍTHETŐK! Erről szól a két Népköztársaság szabadságharca!)
“Ukrajna megfelelő választ ad erre a kihívásra” – őrjöngött az éjjel Nyalókakirály Kijevben.
sojg
Udvartartása pedig tegnap jogi csapdát készített. Ma pedig már közzé is tették, hogy Kijevben Nyalókakirály valamilyen bírósága elrendelte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter elfogását, letartóztatását, és Kijevbe szállítását. A kijevi Trón szerint ugyanis az orosz honvédelmi miniszter a felelős…-minden őket súlytó rosszért.
(Sojguék szomszédasszonya elmondása szerint a legfőbb orosz katona felesége – akivel ma reggel találkozott a piacon a káposztásstand előtt – arról panaszkodott neki, hogy az ura reggel a híreket hallgatva a rádióban egyszer csak elsápadt, remegni kezdett, majd beviharzott a lakás mellékhelyiségébe! Felesége firtatására csak annyit volt hajlandó mondani, hogy ő most rejtőzködni fog, és egy törülközőt a fejére borítva bekuporodott a mosógép és a sarok közé! Lelkére kötve asszonyának, hogy a helyiség ajtaját kettőre zárja, és senkinek ne mondja meg, hogy ő otthon van! De mivelhogy Szergej holléte titok, ezért aztán a szomszédasszony se mondja el senkinek!
Mi is csak a káposztaárustól hallottuk a dolgot, akinek a szomszédassony csak azért mondta el a dolgot, mert nagyothalló lévén Sojguné hangosan kiabálva mondta el a történetet, és a káposztás csak foszlányokat hallott! De mivel nem akar pontatlan információkat, hát inkább rákérdezett a dolgokra. A szomszédasszony is természetesen diszkréciót kért a témában a káposztástól.)

http://balrad.wordpress.com/2014/11/03/moszkvai-es-kijevi-visszhangok-a-donbasszi-valasztasok-utan/