DONBASSZ TÖBBÉ NEM RÉSZE UKRAJNÁNAK! Ezt Roman Ljagin jelentette be ma Donyeckben, összegezve a tegnapi donbasszi választásokkal lezárult időszak eredményét.
A DNR Központi Választási Bizottsága vezetője bejelentette, hogy a november másodikai voksolást követően megteremtődtek Donbassz közhatalmi struktúrájának legitim személyi feltételei. A választópolgárok tegnap arra adtak felhatalmazást az általuk közvetlen módon, demokratikusan megválasztott képviselőiknek, hogy hajtsák végre a korábbi népszavazás Donbassz Ukrajnától való függetlenségét kimondó határozatát.
“Ennél fogva kijelenthetjük, hogy Donbassz nem része többé Ukrajnának!” – közölte Roman Ljagin, majd az erről tanúskodó pecsétes papírt fel is mutatta.
Донбасс больше не является частью Украины
Hozzátette: “Akár tetszik ez Ukrajnának – akár nem tetszik! – ez van!
Kijevben Nyalókakirály fogcsikorgatva háborog udvaroncaitól körülvéve a Donbasszból érkező hírek hallatán, és telefonálgat hatalma apanázsolóinak. Azok egyöttérzően nyögdécselnek és szidkozódnak, de…! Sorry Petya! – oszt’ jónapot. Ettől persze csak Nyalókakirálynak lesz irdatlan melege (vagy hidege) – de a háztartásokban nem.
És mivel közelítenek már Lemberghez is tél tábornok csapatai, (holnap el is zárják a város fűtőműveinek gázcsapjait) Jurij Zjukov Kijev “tüzelőügyi” minisztere ma bejelentette nagy sóhajtozások közepette: hamarosan ráveszi magát, hogy felhivjon valakit Donbasszban. Hátha adnának el egy kis szenet a Fényességes Udvarnak? Már az sem számít, ha “terrorista vagy szakadár” az a szén! – csak legyen! (Mert ha nem lesz! – valószínűleg már a trónt is feltüzelik Nyalókakirály alól az alattvalók! És az még a jobbik eset lesz, ha nem Őfelségével együtt tüzelik el!) Márpedig az utóbbi napokban Lemberg lakói rosszallóan csóválgatták a fejüket a hideg tapintású radiátorokat észlelvén. Nem melegek! Még csak nem is langyosak! Sőt! Kimondottan hidegek! (Megvan hát a Majdan egyik közvetlen eredménye is!)
Nagyon úgy fest tehát, hogy mintha múlna Kijevben a királyi dac és gőg! Ha így haladnak, megeshet hogy még a krími katonai parádéról is le fognak mondani!
Az imént érkezett hír szerint a híres – hírhedt 31. blokkposztnál körbezárt 24. desszantos latorbrigáddal nem sikerült megállapodni. Ragaszkodnak ugyanis a sértetlen, felszereléssel együtt való távozáshoz. Ezt viszont a kozákok nem akarják. (Márpedig az ő akaratuk döntő lesz, hiszen ebben a játszmában nekik jutott a macska szerepe. A latrok az egerek!)
De bár a kozákok ráérnek – azért számukra is az idő pénz – így hát ösztökélték egy kicsit a pribékeket. Gyorsabb elhatározásra. Vetőgépből megszórták őket. Nem nagyon, csak “ízlésesen”! Hogy érezzék a valcmanisták a törődést! Vélhetőleg holnap reggel fognak majd szembesülni a “törődés” eredményével. Napvilágnál.

http://balrad.wordpress.com/2014/11/03/donbassz-nem-resze-tobbe-ukrajnanak/