Az Ipsos november első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatása eredményeiből kiderül, hogy a Fidesz támogatottsága az október eleji 35%-ról (a teljes lakosság körében) 30%-ra csökkent. Ebből a visszaesésből az ellenzéki pártok azonban semennyit nem kaptak: a Jobbik és LMP támogatottsága nőtt 1-1%-al, a többi ellenzéki párt támogatottsága változatlan. Gyurcsány Ferenc radikális atlantista pátja 2%-on áll, az MSZP megszokásból még kapna 11%-ot egy most vasárnap tartott választáson, - az LMP pedig 4%-ot kapna. A hivatalos adatokhoz hozzáadva azt a "feltételezést", hogy az Ipsos baloldali kötődései miatt hibahatáron belül a baloldali ellenzék javára módosíthatja az eredményeket, "feltételezhető", hogy a Fideszről lepergő szavazatokból egyedül a Jobbik tud felfogni valamennyit.
Ahogy a Századvég a kormánypárt javára torzítja az eredményeket (hibahatáron belül), minden politikai érdekcsoportnak megvan a maga kutatóintézete. Ezeket a politikai elköteleződéseket leginkább akkor lehet tetten érni, amikor választások előtt lehozzák a pártok támogatottságára vonatkozó eredményeket, és mindegyik kutatóintézet - hibahatáron belül - a mögötte álló párt felé torzít. (A Jobbik támogatottságának növekedése felé általában nem torzít egyik sem.)
A kormánypárt támogatottságának csökkenése egy kézzelfogható dolog. Ugyanakkor az Ipsos a politikailag passzívak, érdektelenek arányát 35%-ra mérte. Tehát van Magyarországon egy olyan réteg, ami nagyobb tömeg, mint amivel a Fidesznek kétharmada van - de ezt a réteget semmilyen ellenzéki párt nem tudja megszólítani. Az általános magyarázattal ellentétben ez nem csak a politikából kiábrándulást jelentheti: jelentheti azt is, hogy egyszerűen nincsen olyan párt, amire ez a több mint 3 millió ember teljes bizonyossággal szavazna. Tehát lenne igény a politikára, - de nem ilyenre.
Mi a közös azokban a pártokban, akikre a bizonytalanok nem szavaznak? (azon kívül, hogy hazudnak és lopnak) Mindannyian mélyebb integrációt akarnak az Európai Unióval, és a nyugati liberális értékrendet erőltetik.
Ma már egyetlen EU-barát párt sem tudja felfogni a kormánypártról lepergő szavazatokat. A Jobbik felfoghatja a szavazatok töredékét, mert ebben az országban leginkább a Jobbik ellenzi az Európai Unió tagságot. Utána pedig van 3 millió ember, akinek nincs megfelelően nyugatellenes és EU-ellenes párt a palettán.
Magyarországon csakis kizárólag atlantista pártok vannak. Mert Washington nem enged mást kibontakozni. Vannak "radikális atlantisták", akik Európai Egyesült Államokat akarnak - a magyar államiság felszámolásával - és vannak a "mérsékelt atlantisták", akik Európai Uniót akarnak - a magyar államiság névleges megtartásával. Mindez már nem elegendő a több millió szavazónak, akinek elege van belőle, hogy a nyugati átmenettel csak nyugati árakat kaptunk, amit 10 évvel az EU-csatlakozás után is kelet-európai bérekből kell kigazdálkodni. Ennek a 3 millió embernek már nem kell olyan párt, ami az Európai Uniót csak mérsékelt módon kritizálja.
Ezt a 3 millió embert már nem lehet megvezetni egy újabb EU-barát vagy mérsékelt "euroszkeptikus" párttal. Az 1989-ben létrehozott parlamenti váltógazdaság véget ért. A kerék nem fordul tovább. A Fidesz után nem jön vissza az MSZP, - de ha a Jobbik nem vállalja fel az Európai Unióból kilépést, lehet, hogy a Jobbik sem jön helyette. A kormánypárt támogatottsága csökken, de az ellenzéké nem nő tovább. Ennyi volt - ha a politikus színész, akkor az a hasonlat is megállja a helyét, hogy a színésznek olyan darabot kell eljátszania, ami a közönséget érdekli, - vagy a közönség kisétál a teremből, és nem vesz jegyet a következő előadásra.

http://www.hidfo.net.ru/2014/11/21/fidesz-helyett-csak-az-apatia-marad