Újabb kivégzést eszközölt az ISIS, amelyet - akárcsak az előző esetben, Foley lefejezésekor - rögzítettek és nyilvánosságra hoztak. Most egy másik amerikai újságíró, név szerint Steven Sotloff lett az áldozat. Az ismét kitűnő, mondhatni hollywoodi képminőségben elkészített felvételen látszik, hogy Sotloff kivégzése az előző gyilkossághoz hasonlatos módon került végrehajtásra - késsel levágták a fejét. A videót az amerikai szervek hivatalosnak tekintik.
Ahogy legutóbb, a kannibál iszlamisták most is kijelentették; ha az USA nem hagyja abba a dróntámadásokat, akkor újabb nyugati túszt fognak kivégezni, név szerint David Cawthorne Hainest. A dolog érdekessége az, hogy a kiszemelt személy nem amerikai, hanem angol. Sotloff pedig nemcsak amerikai, hanem izraeli állampolgár is (volt). Ezt a jeruzsálemi külügyminisztérium hivatalosan is megerősítette.
Ezek szerint Anglia is be akar szállni újra az iraki háborúba, mert megváltozott a helyzet. Szíria szétdarabolása nem sikerült a tervek szerint, most a kurd kincsekből akarnak részesülni. Ha az ISIL-re hivatkozva bevonulnak Szíriába, akkor ráteszik a kezüket a szír nyersanyagra is, megkaparintják a kurd olaj lelőhelyeket, és felügyelet alá vonják az észak-déli irányú lehetséges földgáz útvonalakat is. Ebből a nagyszabású tervből pedig Anglia nem akar kimaradni, főleg azért nem, mert nagyon fogytán vannak a készletei, világpolitikai súlya rohamosan csökken, így befolyása is a nyersanyaggal bíró országokra. Egy ilyen provokációval azonban az USA oldalvizén elevezve nyersanyaghoz juthat. Izraelt pedig a Golán-fennsík végleges megszerzése, és a vitatott hovatartozású földközi-tengeri gáz- és olajlelőhelyek birtokba vétele vezénylik elsősorban.
Azonban a világban már nem csak Izrael, Anglia és a Nyugat szereplő, hanem a keleti országok is mind nagyobb súllyal vannak jelen a globális politikában. Ehhez pedig valószínűleg Moszkvának is lenne pár keresetlen szava. Argentína egyre több és komolyabb fegyvert vásárol Oroszországtól, márpedig a Malvinas/Falkland kérdést nem tekintik lezártnak. További brit háborús "szerepvállalás" esetén várható egy komoly argentin csapás a brit világbirodalom maradékára. Két háború megvívására, a roskadozó gazdasággal a nyakában képtelen lenne Anglia.
Kíváncsian várjuk az amerikai-szaúdi szörnyszülött ISIS újabb bejelentéseit az eljövendő kivégzésekkel kapcsolatban; a brit újságíró után lesz-e majd egy török, egy katari, esetleg egy szaúdi vagy jordán állampolgár is a tarsolyban, vagy az eddigi kivégzések, szám szerint ugye kettő, és egy harmadik ígérete elegendő indokot szolgáltat már az atlantistáknak arra, hogy az ISIS elleni harc ürügyén lerohanják Szíriát.


http://www.hidfo.net/2014/09/03/ujabb-kivegzes-video-az-isis-azt-igeri-kovetkezo-egy-brit-allampolgar-lesz