Grúzia legfőbb ügyészsége kedden megerősítette az információkat, miszerint Mihail Szaakasvili volt grúz államfőt letartóztatták Görögországban, a Samos-szigeten. "Üzenetet kaptunk Görögország bűnüldöző szerveitől, hogy Mihail Szaakasvilit a rendőrség őrizetbe vette, amikor megpróbált Görögország területére lépni" - mondta a kiadatást intéző jogi főosztály vezetője, Irakli Csilingarasvili.
Szaakasvili ügyvédje pletykának nevezte ezeket az értesüléseket. Görögország grúziai nagykövete azonban elmondta a Ria Novosztyinak nyilatkozva, hogy Szaakasvilit valóban letartóztatták, de az ügy jogilag igen összetett, mivel a görög hatóságokat jelenleg semmi nem kötelezi arra, hogy kiadják a volt államfőt. Szaakasvili elfogásakor ugyanis még nem volt lezárulva a nemzetközi körözés kiadásának procedúrája. A grúziai nagykövet szerint Szaakasvilit röviddel az elfogása után elengedték, mivel hiába adta ki Grúzia a nemzetközi körözést ellene, az Interpolnál még nem végezték el az ehhez szükséges adminisztrációs munkákat. Szaakasvili ügyét egyelőre tologatják, és úgy tűnik, hiába van folyamatban az ügye az Interpolnál, a nyugati ügynökök időhúzásának köszönhetően az Interpol még nem kötelezi arra Görögországot, hogy kiadja a bukott atlantista elnököt.
Hídfő.net | Mihail Szaakasvili
A jelentések alapján nem egyértelmű, hogy Szaakasvili még mindig őrizetben van-e, vagy jelenleg épp Görögországból próbál megszökni, mielőtt az Interpol végez a "papírmunkával". Ugyanis abban a pillanatban, hogy Szaakasvili letartóztatásáról információt szereztek, Grúzia közvetlen a görög hatóságoktól is követelte a kiadatását. Így abban az esetben, ha a menekülőben lévő háborús bűnöst elengednék a görög hatóságok, a két ország közt komoly diplomáciai bonyodalom bontakozhat ki.
Korábban a grúziai média közölte, hogy az Interpol vörös kódot ad ki Szaakasvili ügyében, ami arra kötelezi a tagállamok bűnüldöző szerveit, hogy azonnal kiadják a keresett személy tartózkodási helyét. Szaakasvili letartóztatása elé azonban úgy tűnik "valakik" adminisztrációs akadályt gördítenek; hátráltatják a nemzetközi körözés kiadásának procedúráját, hogy így előnyhöz juttassák a szökésben lévő atlantista kádert.
Szaakasvili alig egy hete még Magyarországon próbált menedéket szerezni - a HVG forrásai szerint "régi barátjával, Orbán Viktorral" személyesen is tárgyalt a menedékjogról, és fideszes források elképzelhetőnek tartották, hogy Magyarország menedéket adna a háborús bűnös Szaakasvilinek.


http://www.hidfo.net/2014/09/03/elfogtak-orban-viktor-nagy-baratjat