2014. szeptember 24., szerda

Obama megvédte a magyar civileket

A civil társadalmakra nehezedő nyomás a demokrácia eszméjének aláakánázását célozza – mondta az amerikai elnök, a rossz példák között említve Magyarországot. Bejelentette, hogy az USA világszerte innovációs központokat hoz létre a civil társadalmi csoportok támogatására.
A civil szervezetek globális amerikai támogatásának fokozását ígérte Barack Obama amerikai elnök a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet New York-i éves tanácskozásán, amelyen mások mellett Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette.
A helyi idő szerint kedden elhangzott felszólalásban az elnök hangoztatta, hogy a civil társadalomra növekvő nyomás nem más, mint egy olyan kampány, amely a demokrácia eszméjének aláaknázását célozza. Emlékeztetett arra az ígéretére, hogy egy évvel ezelőtt New Yorkban megfogadta, az Egyesült Államok, amely a világon vezető szerepet játszik ezen a területen, a korábbiaknál is többet fog tenni a civil társadalom megerősítése érdekében.
Amerikai lépések a civilekért
Obama több lépést is bejelentett a fenti cél érdekében. Az amerikai vezetés ezentúl teljes kormányzati szinten – és nemcsak a szakminisztériumok útján – fog egyeztetni és együttműködni a civil szervezetekkel. Az Egyesült Államok ellen fog állni a külföldi kormányok azon erőfeszítéseinek, amelyek a békés gyülekezéshez, egyesüléshez és véleménynyilvánításhoz való jog korlátozására irányulnak – mondta Obama, aki úgy gondolja, “hogy a civil társadalomnak nyújtott amerikai támogatás nemzetbiztonsági kérdés”.
Az Egyesült Államok világszerte innovációs központokat hoz létre a civil társadalmi csoportok támogatására, amelyek a jövő évtől kezdve hálózatépítésre használhatják fel őket, illetve arra, hogy az elképzeléseik megvalósításához szükséges ismeretanyaghoz, technikához és anyagi eszközökhöz juthassanak. Az első hat ilyen központ Latin-Amerikában, a szubszaharai Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában jön majd létre.
Az Egyesült Államok megnöveli a Demokráciák Közössége elnevezésű kormányközi szervezet támogatását a hatékonyabb diplomácia nyomásgyakorlás érdekében.
Az Egyesült Államok mindennemű civil társadalmi csoportok támogatását növeli és nagyobb vésztámogatást nyújt a szorongatott civil szervezeteknek. Nő a terhelő törvényekkel és szabályozásokkal szembeni jogi támogatás.
Barack Obama méltatta a kubai, az orosz, a szenegáli, a palesztin és a burmai civil szervezetek kiállását. Hangoztatta, hogy erős és élénk civil társadalmakra van szükség.
Az elnök rámutatott, hogy azok az országok Amerika legszorosabb partnerei, amelyek tiszteletben tartják az emberi jogokat, ezzel szemben ezeknek a jogoknak a megsértése sérelmeket szül és idővel instabilitáshoz vagy szélsőségességhez vezethet.
Magyarország Azerbajdzsánnal egy lapon
“Oroszországtól Kínáig és Venezueláig könyörtelen megleckéztetéseknek vagyunk a tanúi, valamint annak, hogy a jogos elégedetlenséget felforgatásként becsmérlik. Olyan helyeken, mint Azerbajdzsán, a törvények hihetetlenül megnehezítik a civil szervezeteknek még a működését is. Magyarországtól Egyiptomig egyre inkább véget nem érő szabályozások és nyílt megfélemlítések veszik célba a civil társadalmat. És szerte a világon olyan bátor férfiakat és nőket támadnak meg, sőt, ölnek meg, akik fel merik emelni a hangjukat” – fogalmazott az amerikai elnök.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése