"Ha a dolgok normálisan (vagyis ha nyugati tipusú liberális demokrácia lenne) mennének, nem foglalkoztatna az, hogy Oroszország elnöke legyek"


Mikhail_Khodorkovsky_2013-12-22_1

- mondta egy francia lapnak Mihail Hodorkovszkij egykori olajmágnás, majd gyorsan érzékeltette, hogy most nem nyugati tipusú liberális demokrácia van a tekintélyelvű nemzetállami Oroszországban. Így pedig már érdekli Oroszország vezetése.
Hodorkovszkij az Európa-párti oroszokat szervezné közösségbe, mint mondja; “Egy kisebbség is tud befolyásos lenni, ha jól szervezet". Ehhez először egy Nyílt Ororszország nevű online platformot indítana. Arra számít, hogy ez fel fogja bosszantani Putyint.
Figyelem!
Így kezdték Egyiptomban, Líbiában, Szíriában és Ukrajnában is a kormányellenes puccsot. Interneten toboroztak és gerjesztettek mesterséges feszültséget, ami később utcára vitte és káoszba torkolta a tömegeket.
Hodorkovszkijt egy időben Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legádázabb politikai ellenfelének tartottak. Ő volt az, aki nem fogadta el az oligarcháknak ajánlott putyini alkut – vagyis, hogy aki nem akar beleszólni a politikába, azt békén hagyják. Tíz évet töltött börtönben adócsalás miatt, majd néhány héttel a téli olimpia előtt elnöki kegyelemmel szabadult, pár hónappal a büntetésének letöltése előtt. Kár volt, lehet, hogy ez hibaszázalék? Akkor Németországba, majd Svájcba ment, és 170 millió dollárt el is dugott Putyin elől. A kijevi forradalom idején már élesen támadta Putyint – de kifejezetten orosz belpolitikáról szabadulása óta most először beszélt.


Bíró Dalma