2014. szeptember 23., kedd

A tűzszünetet csapataik erősítésére használják fel – Turcsinov és Avakov Mariupolban

13aa32946001

Ahol Turcsinov és Avakov megjelenik, – ott valami disznóság készül. Erről meg is bizonyosodhatunk az Unian Mariupolban készült tudósítása nyomán.

Alexandr Turcsinov az Ukrán Parlament elnöke és Arszen Avakov ukrán belügyminiszter az Azovi-tenger partján lévő Mariupolba látogatott.
1411406024-6811
Turcsinov találkozott a városban állomásozó katonai egységek vezetőivel, valamint a Nemzeti Gárda parancsnokaival is, akiknek kijelentette:
“A fegyverszünet minden óráját fel kell használnunk annak érdekében, hogy a lehető legjobban megerősítsük Mariupol védelmét.
a9b270f80f7b
Majd végigjárta a folyamatos erősítés alatt álló védelmi vonalakat.
“Mariupol ukrán város és soha nem fogják ellenőrizni sem a terroristák, sem a szeparatisták, sem pedig az orosz hadsereg.” -
97a5745f1b7e

(Sajátságos szóhasználata arról árulkodott, hiába nézett körül alaposan mégsem tudta, hogy hol van. – Mariupolban, a Donyecki Népköztársaság, – Újoroszország területén – a szerk.)

Látogatása során találkozott a biztonsági erők tagjaival és vezetőivel is. Kifejtette:
“Mariupol a Krím-félsziget kulcsa. Mariupol az a hely, amelyet, ha valaki ellenőriz, akkor ellenőrzi az útvonalakat is a Krím-félsziget, –  Délkelet-Ukrajna és Oroszország között.”
Turcsinov határozott ígéretet tett a helyi védelmi erők képviselőinek, hogy beszél az elnöki kabinettel annak érdekében, hogy további jelentős technikai támogatást nyújtsanak a Mariupolban állomásozó (hódító- a szerk.) ukrán egységek számára a védelem megerősítése érdekében.
Megismételte: “Minden órát arra kell felhasználni a tűzszünet ideje alatt, hogy erősítsük a védelmet! Egészen addig a pontig, míg lehetőség van rá.”
Nehéz harcok várnak még tehát Mariupolban Újoroszország szabadságharcosaira, ha vissza akarják szerezni a hódító ukránoktól városukat. S az sem kétséges; ha az ukránok ismét elég erősnek érzik magukat, – újra támadni fognak.
avakov mariupol
Bal-Rad
Felhasznált források: Unian.net, – Крыса из нержавеющей стали



Donbassz tegnapi napja tűzszünetileg nagyon felemásra sikeredett.

2014_09_22
Nyalókakirály és udvartartása igyekszik minél több latorral és technikával megerősíteni Donbassz előtti pozícióit, mig a Népköztársaságok területén lévő latorerők szívesen kiszállnának már eddigi “fészkeikből”!
Az EBESZ mintegy 350 megfigyelője is lassan pozícióba helyezi magát, a népköztársasági erők pedig néznek és várnak.
Persze nem minden ponton volt ilyen “idilli” az állapot. A ma reggeli jelentések szerint a donyecki repülőtérnél azért megy a tüzérségi adok – kapok, az eddig megszokott eredménnyel. Popasznaja és Szcsasztyje térségében eléggé eldurvult a helyzet. Ezeken a helyeken meglehetősen komoly összecsapásokzajlottak még az éjszaka is.
A zsdanovkai katlan ma reggelre elnéptelenedett. Minden lator boldogan távozott – és szabadon! Információink szerint az itt körbezárt banditák szabályos ultimátumot intéztek parancsnokaikhoz: vagy ők nyírják ki tisztjeiket, vagy a népköztársaságiak mindnyájukat! Amit ők nagyon nem szeretnének. Így aztán a parancsnokok – nem nagy ellenkezésről tanúságot téve – engedtek banditáik “szelíd rábeszélésének”!
Nem így Gyjebalcsevonál, akol még mindig legalább nyolcezer valcmanista lator latolgat – egyelőre békében. A milíciák lassan már – már meg is vendégelik őket. Ez a horda pillanatnyilag senkitől és semmitől sem zavartatva békés tábori életet él. Kivéve az olhovatkai kolóniát, amely addig – addig feszelgett késő délutántól késő estig, míg a milícisták kénytelenek voltak őket egy kis dá – dá – ban részesíteni. A móresre tanítás eszköztárában aknavetők is játszottak. A fenyítés olyan jól sikerült, hogy a latorhorda az éjjel bejelentette: megadnák magukat. A további történésekről ma reggelig nincsenek értesüléseink.
A jelek szerint viszont a kijevi junta elszánta magát Mariupol bármi áron való megtartására. A Krim – felé vezető út stratégiai pontja létfontosságú számukra, nem is beszélve a kikötő miatti gazdasági fontosságáról.

http://balrad.wordpress.com/2014/09/23/tuzszuneti-huzavona-donbasszban-van-is-nincs-is-tuzszunet/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése