A nyugati sajtó jelentései szerint a nyugat nyomására, az amerikai bombázások előzetes bejelentése miatt az ISIS csapatösszevonásokat hajt végre, és az amerikaiaknak köszönhetően kifelé szivárognak Szíriából az ISIS harcosai. Csakhogy eközben a szír médiából tudható, hogy a szír hadsereg lassú de biztos előrenyomulásban van az egész ország területén. Délen sorban szabadítják fel a határvárosokat utcáról utcára, városrészről városrészre. Nyugat felé -Libanon irányába- a határ szinte teljesen tiszta, a tengerpart is. Törökországgal határosan azonban folyamatosak az összecsapások, mert a törökök felől folyamatosan szivárognak be az újabb és újabb egységek. A legádázabb harcok az Eufrátesz vonalán folynak.
A szír légierő hathatós csapásokkal szorítja ki Al-Raqqa városából az ISIS egységeit. Délebbre, Diel el-Zur városában is hatalmas harcok folynak, de a vallási fanatikusok itt is visszavonulni kényszerülnek. Ezen a vonalon támadta az USA légierője is az ISIS állásait illetve bázisait. A nyugati média hírei szerint jelentős veszteségeket okoztak a vallási fanatikus szervezet eszközállományában és emberei közt. A közel-keleti források azonban immel-ámmal végzett csapásokról számolnak be, amelyek nem befolyásolják érdemben a harcokat, sokkal inkább politikai ürügy az USA céljaira. Moszkva pedig élesen bírálta az amerikai fellépést, mivel azzal minden nemzetközi egyezményt felrúgott, és újra önkényesen beavatkozik egy ország belügyeibe.
Moszkva szerint érthetetlen, hogy Washington miért nem képes betartani saját törvényeit sem, és miért rúgja fel azokat a nemzetközi egyezményeket, melyeket elsőként írt alá és szorgalmazott. Az USA arra hivatkozik, hogy előre értesítették a szír kormányt a légicsapásokról. Azonban az amerikai légicsapások cseppet sem befolyásolják a további hadműveleteket egyik oldalon sem. Mint kiderült, a koalíciónak a határon túli -főként libanoni-, a CIA által működtetett kiképző központokat kellene felszámolnia, ami értelemszerűen nem fog megtörténni. Enélkül azonban csak látszatintézkedés bármilyen katonai fellépés, ami csak zavarosban halászásnak minősül az amerikai felforgatás által okozott káoszban.
A szír hadsereg folytatja támadásait az ISIS ellen. Azok a szírek, akiket becsaptak és elcsábítottak a lázadók oldalára, tömegesen adják meg magukat a nagyobb városokban. Ez a legfőbb oka, hogy az ISIS lassú de folyamatos hátrálásban van. Ellenséges területen, idegen földön kell harcolnia, és már semmi népi támogatása nem maradt. Ezért ölnek ezrével civileket - nyugatról pénzelt fegyverekkel. Amerikai beavatkozás nélkül is veszteni fognak. Az USA mostani fellépése már csak egy célt szolgál, hogy megpróbálja menteni a menthetetlent, hogy maradjon némi befolyása ebben az övezetben.


http://www.hidfo.net/2014/09/23/nem-az-amerikaiak-miatt-vonul-vissza-az-isis