Az Ukrajnai Katona Anyák nevű civil szervezet tüntetések szervezésébe kezdett; "Hol vannak a szeretteink?" - ezzel a szlogennel szervezték meg az első demonstrációt, majd kezdenek országos tüntetések szervezésébe. A szervezet véleménye szerint a komány szándékosan titkolja a délkeleten elveszenvedett veszteségeket, és hamis halálozási adatokat közölnek, miközben a veszteségek száma sokszorosa annak, amit a kormány bevall. A kijevi vezetés saját bevallása szerint napi szinten 3-5 katona hal meg, de ez az adat hazugság - állatja a szervezet.
A számok, amelyeket közölnek, még a katonai veszteségeket sem takarják, és akkor hol vannak a civil áldozatok, a rendőrök, határőrök, az UBSZ, és legfőképpen az önkéntesek (no meg a zsoldosok). Egy lényeges mondat a szervezőktől: "egyetlen olyan emberrel sem tudunk már beszélni, aki a háború kezdetétől a fronton lenne".
A szervezet vezetője elmondta, hogy ezrével fordulnak a családok hozzájuk, hogy segítsenek megtalálni gyerekeiket, férjeiket. A hadsereg minden kérdésre csak azzal válaszol, hogy minden rendben van, de nagy a keveredés, nem lehet előkeríteni az embereket. Sok család már május, június óta nem halott családtagja felől.

Aztán jött a feketeleves, amelyet az ukrán kormány titkolni akart, de alternatív csatornákon keresztül az ukránok tudomására jutott; Szlavjanszk elfoglalásakor a kijevi vezetés szerint pár halottjuk volt csak. Aztán előkerültek a fényképek, amelyek szerint a folyamatos rohamokban elesett sok száz ukrán katona holtestét tömegsírokba temették a milícia emberei. Hány száz, vagy hány ezer? Senki nem tudja. A holtestek oszlásnak indultak, kideríteni sem nagyon lehet, - és hol vannak a jeltelen gödrökben eltemetett katonák, akiket odáig el sem vittek?.
"A hadsereg szerint a legrosszabb napokban 10 katona hal meg, mi pedig mára tudjuk, hogy naponta legkevesebb 50-60 katona hal meg" - mondta Oszkana Stecsenkó, a szervezet vezetője. "Kupianszk állomáson állt egy nagy hűtővagon. Állítólag a kiásott halottakkal tele. Hat vagon már elment. Hova? - nem tudni. Megnyitni sem engedik."
Szeptember elsején az egész országban utcára vonulnak az anyák és a családok, akik keresik gyerekeiket. Akkor tudni fogja a világ, hányan haltak meg valójában, hányan nem tudják, hol vannak a szeretteik.
Ezzel egy időben, sajtóhírek szerint a visszavonuló ukrán katonák nem foglalkoznak elesett társaikkal. Hátrahagyják a holtesteket, foglalkozzon a milícia az eltemetésükkel. Egyetlen egy dolgot visznek csak el, a mobiltelefonokat, - nehogy értesíteni tudják a családokat vagy hozzátartozókat arról, hogy hozzátartozójuk elesett. Ezekről a telefonokról még azután is kaptak megnyugtató SMS üzeneteket a családtagok, mikor már megtudták, hogy hozzátartozójuk régen elesett.
Ezek után, ha egyszer kiderül a valós helyzet, azon sem kellene csodálkozni, ha a feldühödött anyák elevenen tépnék szét a kijevi junta tagjait az ukrán parlament kapujában...


http://www.hidfo.net/2014/08/20/tuntetesek-kezdodnek-ukrajnaban-hol-vannak-fiaink