Argentína a terrorizmus-ellenes törvényt fogja alkalmazni egy amerikai vállalattal szemben, ami előzetes bejelentés nélkül bezárta a Buenos Aires külvárosában működtetett üzemeit. A RR Donnelley munkásai hétfőn munkahelyeikre érkezve azzal az értesítéssel szembesültek, hogy az állásuk már nem létezik, mert a vállalat hirtelen válságra hivatkozva bezárta az üzemet. A nyomdaipari vállalat csődöt jelentett és valamennyi kirendeltségét bezárta, több mint 400 embert tett egyik pillanatról a másikra munkanélkülivé.
Az ország elnöke, Cristina Fernandez de Kirchner bejelentette, hogy ez a lépés a lakosság megfélemlítésének minősül, emiatt a terrorizmus elleni törvények hatálya alá esik.
Hídfő.net Cristina Fernandez de KirchnerCristina Fernandez de Kirchner, Argentina elnöke.
"Ez a viselkedés alkalmas a lakosság megfélemlítésére, mert azt a benyomást kelti, hogy az emberek egyik napról a másikra megélhetés nélkül maradhatnak." Az elnök nyilvános beszédében jelentette be a vállalat elleni büntetőeljárás megkezdését. Beszédében hangsúlyozta, egyetlen vállalat számára sem megengedett, hogy előzetes jelzés nélkül állásokat szüntessen meg, mert ez az ország gazdasága elleni célzott támadásnak, valamint a fentiek miatt terrorcselekménynek minősül.
Argentína 2011-ben hozta a terrorizmus elleni törvényeket, amit egészen a tegnapi napig nem alkalmazott. Az elnökasszony azt is említette, hogy a vállalat része annak a "karvalytőkének", ami évtizedes harcot folytat az ország függetlensége ellen, és többször idézett már elő államcsődöt ill. államcsőd közeli helyzetet.


http://www.hidfo.net/2014/08/15/argentina-munkahelyek-megszuntetese-terrorcselekmeny