Nemrég nyilvánosságra jutott a magyar titkosszolgálatok Gamma nevű céggel folytatott "levelezése" a FinSpy nevű kémprogram beüzemelése kapcsán felmerülő problémákról, miután "ismeretlen hekkerek" feltörték a cég honlapját, és mindent, amit ott találtak, elterjesztették a torrent oldalakon. Azt követően naiv megdöbbenéssel írta a hazai média, hogy a magyar titkosszolgálatok is használnak kémprogramokat. Igaz, az információs társadalomban az információk feletti ellenőrzés nélkül elképzelhetetlen a hatalom kézben tartása, egyesek egészen komolyan megdöbbentek rajta, hogy egy titkosszolgálat kémprogramot használ. Most még a nemzetbiztonsági bizottságot is összehívják ezügyben. Mindez olyan súlyú történés, mintha valaki annak okán hívná össze a honvédelmi bizottságot, hogy egy katonánál fegyvert láttak.
Az ügy érdekesebb vonatkozása, hogy a nyilvánosságra jutott levelezések alapján a hazai titkosszolgálatok alkalmazottai technikai analfabéták, jobb esetben is felhasználói ismeretekkel rendelkeznek. Vagyis az ügy egyértelműen dezinformáció, melynek kapcsán sokkal inkább azügyben lehetne összehívni a tisztelt bizottságokat, hogy melyik országnak áll érdekében a magyarországi szolgálatok technikai analfabétákkal feltöltése. Mivel a nyilvánosságra juttatott levelezésnek aligha van köze a valós helyzethez (ennyire mélyen tán csak nem vagyunk) sokkal inkább annak kapcsán kellene bizottságozni, hogy milyen idegen hatalom érdekében áll a lakossággal elfogadtatni a teljes megfigyelést. Mert ne legyen kétségünk afelől, hogy erről van szó: amit rendszeresen hall az ember, ahhoz hozzászokik. Ha rendszeresen, napi szinten hallunk olyan híreket, hogy a hatalom mindenkit megfigyel, évek, akár hónapok alatt olyannyira megnő az emberek ingerküszöbe, hogy idővel semmilyen reakciót nem adnak a magánszféra teljes felszámolására. Hiszen annyira általánosan ismert, annyira egyértelmű, annyira mindennapos témává tette a média.

Tehát egy katonánál fegyvert láttak, összeül a bizottság. Az általános megfigyelés legégetőbb vonatkozása nem az, hogy van-e, lehet-e, hanem, hogy kinek a kezében és milyen cél érdekében. Általánosságban kijelenthetjük, hogy egy erkölcstelen, egoista, törtető, saját céljait a társadalom érdeke elé helyező hatalmi elit kezében minden információ rossz kezekben van, függetlenül attól, hogy a személyes levelezéseinkből származik-e vagy nem.

http://www.hidfo.net/2014/08/15/osszehivjak-nemzetbiztonsagi-bizottsagot-kemprogram-miatt