2015. november 14., szombat

Már nyolc áldozata van a helikopterbalesetnek

hb
KISSZERETVA (STRETÁVKA) | Menekülteket csempészhettek azon a helikopteren, amely szerdáról csütörtökre virradóra zuhant le a szlovák-ukrán határ közelében. A roncsok között 8 holttestet találtak, hovatartozásuk egyelőre ismeretlen.
Róbert Kaliňak belügyminiszter pénteken röviddel a gép roncsainak megtalálása után azt mondta, hogy a helikopter pilótája valószínűleg a szlovák légvédelem radarjait próbálta kicselezni. „A pilóta életveszélyes manővereket csinált, ködös időben és csupán méterekkel a föld felett repült” – mondta a belügyminiszter.
Juraj Leško, a kassai kerületi rendőrkapitány elmondása szerint jelenleg legalább 25 rendőr és további szakemberek vannak a helyszínen. „A vizsgálódást remélhetőleg már ma sikerül befejezni. A helyszínen ott vannak a légi szakértők, az orvosok, valamint az illegális migráció elleni egyesület szakemberei is. Mivel a baleset a folyók és egy közeli holtág mellett történt, a búvárok is segítenek” – tudatta lapunkkal a rendőrkaptiány, majd hozzátette, hogy a nyolc utas holtteste még mindig a baleset helyszínén van. Azt, hogy pontosan mi okozhatta a gép lezuhanását, és hogy tényleg embercsempészek vezették a gépet, egyelőre nem lehet tudni.
hb
Ivan Netik belügyminisztériumi szóvivő lapunknak azt nyilatkozta, hogy nem hatan, hanem nyolcan vesztették életüket a balesetben. „Szinte biztos, hogy embercsempészetről van szó. A roncsban talált iratok szerint az utasok ázsiaiak, főleg afgánok lehettek. A pilóta ukrajnai származású volt, kizárt, hogy bárki is túlélte volna a balesetet. Már kapcsolatba léptünk az ukrán hatóságokkal is, hogy kiderítsük a helikopter származását és azt, hogy korrábban is használták–e a gépet hasonló tevékenységre. A helyszíni vizsgálatokat lezárták, már csak a tűzoltók takarítják a roncsokat” – nyilatkozta a szóvivő.
hb
Az ukrán zászlóval megjelölt helikoptert a határőrök már szerda este észelték, de a rendkívülien rossz időjárási viszonyok miatt csak péntek délután bukkantak rá a gép roncsaira. A gép a szlovák-ukrán határtól nagyjából 15 kilométerre zuhant le. Először a földnek, majd a közeli fáknak csapódott.
(ujszo)
Bal-Rad komm: Ez a módszer azért már elgondolkodtató.Kik lehetnek azok a “menekültek”, akiknek oly sürgős a Schengen-zónába bejutni, hogy Maradék-Ukrajnán keresztül igyekeznek befelé, HELIKOPTERREL! Egy olyan országból, ahol már a sárkányrepülőket is figyelik. (Lásd: cigarettacsempészek)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése