2015. június 4., csütörtök

Permanens háborúra rendezkedik be Oroszország

A hidegháború óta nem volt rá példa, hogy Moszkva ekkora ütemben állt volna neki a fegyveres erők fejlesztésének: Vlagyimir Putyin orosz elnök eddig sosem látott mértékben önt titkos pénzt az orosz hadseregbe.

A moszkvai Gajdar Intézet szerint az orosz hadsereg fejlesztését a szövetségi költségvetés egyik titkos bugyrából is finanszírozzák. Ez a fekete pénznek is nevezhető tétel az intézet becslése szerint 2010 óta megkétszereződött, s az összköltségvetés 21 százalékára emelkedett. Ez nem kevesebb mint 3200 milliárd rubelt (60 milliárd dollár) jelent.

Putyin az Ukrajna miatt érvényesített nyugati szankciók és az olajáresés miatt növeli a hadi kiadásokat, gondolva, hogy ezzel sikerül talpra állítania az orosz gazdaságot. Az új harckocsik, rakéták és egyenruhák mind a militarizálódást jelzik, miközben nő a költségvetési deficit, az egészségügyre szánt kiadások pedig folyamatosan csökkennek. Az újrafegyverkezési erőfeszítések jele az is, hogy frissen besorozott kiskatonákat civil vállalatokhoz, gyárakba küldenek dolgozni. Ruszlan Puhov, az orosz védelmi minisztérium egyik tanácsadója szerint Moszkvának két sürgős feladata van: erősíteni a biztonságot a társadalom minden szintjén, és támogatni az innovációt annak érdekében, hogy véget érjen a gazdasági stagnálás.

Mindkét problémára megoldást hoz, ha felgyorsítják a hadiipar fejlesztését. Amióta másfél évtizeddel ezelőtt visszahozta az orosz gazdaságot a csőd széléről, Putyin, rubelben számolva, több mint hússzorosára növelte a védelmi kiadásokat. A hadi költségvetés tavaly meghaladta a 84 milliárd dollárt, s ezt a világon csak Amerika és Kína szárnyalja túl. A védelmi, valamint a kapcsolódó nemzetbiztonsági és bűnüldözési kiadások jelenleg a költségvetés 34 százalékát emésztik fel, ez a 2010-es szint több mint kétszerese. Az Egyesült Államokban ez az arány 18 százalék, azaz 615 milliárd dollár. Miután tanulmányozta Putyin ukrajnai akcióit − beleértve a Krím bekebelezését −, a Lett Nemzeti Védelmi Akadémia arra a következtetésre jutott, hogy Oroszország végső célja a „permanens háború állapotának bevezetése a mindennapi élet természetes körülményeként”. Lehet benne valami, ugyanis május 12-én az orosz elnök aláírta azt a dokumentumot, amely elindította az úgynevezett ipari hadtest programot – ennek részeként a besorozott katonáknak lehetőségük van hadiipari üzemekben dolgozni a sorkatonai szolgálat helyett.

Miután a fegyvergyártók éveken keresztül finanszírozási gondokkal küzdöttek, az állam mint megrendelő most elkezdett előre fizetni a termékekért és szolgáltatásokért – ez nem kis támogatás, tekintve, hogy az orosz védelmi iparban több mint 1300 szervezet és 2,5 millió ember tevékenykedik. Becslések szerint az első negyedévben az idei védelmi költségvetésnek már a felét elköltötték. Az egyenruhások száma is növekszik, s ez a legkézzelfoghatóbb jele az ország katonai átalakulásának – véli Igor Szutyagin, a londoni Royal United Services Institute vezető kutatója. Miközben Nyugaton 2011 óta ez a szám csökken, Oroszországban a katonai személyzet 2011-től 2014 közepéig 25 százalékkal, 850 ezresre nőtt, bár ez még mindig elmarad a 2010-ben elhatározott egymilliótól. Mindehhez hozzájön még 2,5 millió aktív tartalékos is. Mindent összevetve, a Global Firepower nevű kutatóintézet szerint hadi képesség tekintetében Oroszország a második helyen szerepel a vizsgált 129 ország listáján az Egyesült Államok mögött, megelőzve Kínát, Indiát és Nagy-Britanniát.


Napi Gazdaság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése