Egy társasház sarkán át építenek kerékpárutat Szombathelyen. A tervezőknek nem tűnt fel, hogy a tízemeletes épület útban van, de sokáig a kivitelezők sem gyanakodtak. Kiásták és lebetonozták az alapot, lerakták a szegélyköveket egészen a falig, majd folytatták a túloldalon. Már csak az aszfaltozás maradt hátra, amikor egy közelben élő újságíró lefotózta a helyszínt és az önkormányzathoz fordult. Az építkezést félbe hagyták, a szakaszt újra kell építeni – hangzott el az RTL Híradóban.
Az épülő út feléig benyúlik a társasház sarka, de nem ez egyetlen problémás pont: három olyan épület is van, amely az út útjában áll.
A tervezésbe csúszhatott valami hiba, a házak 40 éve ott állnak már ugyanis.
Az egyik helyi internetes portál újságírója a közelben lakik. Azt mondta: már az alapok kiásásánál látszott, hogy nem lesz jó a kerékpárút. Feltették kérdéseiket a városháza illetékeseinek, akik azt válaszolták: kimentek a helyszínre, és megállapították, hogy egy ház van a kerékpárút útjában.
A városháza illetékesei a kivitelezővel és a tervezővel közösen keresik a megoldást. Az biztos, hogy a problémás szakaszt vissza kell bontani.

Szombathely déli városrészében több mint 140 millió forintból építenek kerékpárutat, uniós és itthoni forrásból. A problémás, 380 méteres szakasznak már tavaly el kellett volna már készülnie.
Az RTL Híradó úgy tudja: a kerékpárutat és a járdát fél méterrel arrébb építik újra, de akkor meg a fákat kell kivágni, mert azok lesznek útban. A lakók aláírásokat gyűjtenek, nem szeretnék, ha kivágnák a fákat.
(HVG)