Lázár János utazásai közül most egy milánói éjszakáról cikkezik a Direkt36. A Miniszterelnökség szerint a 2013 júliusi olaszországi utazáson hotelre fordított 596 ezer forintnak pont a fele volt az, amelyet Lázár szobájára költöttek.
szob
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter 2013-as milánói éjszakájáról cikkezik az ex-origós Pethő András, aki korábban éppen Lázár utazásait feltáró cikkei miatt távozott az Origótól. A Direkt36-on azt írja: a Miniszterelnökség közlése szerint Lázár hotelköltsége 298 ezer forint volt, ami akkori árfolyamon kicsit több mint 1000 eurónak felelt meg.
A hivatal továbbra sem árulja el, hogy a politikus pontosan hol szállt meg, de ebből az összegből – a mostani árakon számolva – a Direkt36 szerint akár a Bulgari Hotelben, a Four Seasonsben, vagy az Armani Hotel luxusszobáiban is pihenhetett.
A Miniszterelnökség friss és korábban közzétett adatainak összesítése alapján a cikk szerint Lázárnak ezen a milánói útján és egy másik, szintén csak kétnapos zürichi látogatásán a szállodaszámlák mellett több százezer forint ment el egyéb, egyelőre tisztázatlan kiadásokra.
Pethő András – még az Origo újságírójaként – kezdett kérdéseket feltenni a Miniszterelnökségnek Lázár János több olyan útjáról, amelyeken a szállások jóval többe kerültek más állami vezetők kiküldetéseinek hotelköltségeinél. A kormány kezdetben elzárkózott szinte bármilyen részlet kiadásától, ezért az újságíró több – jelenleg is folyamatban lévő – pert indított a Transparency International segítségével az adatok megszerzéséért. Lázár ezeken az utazásokon mindig egy kísérővel vett részt, a szállásköltség pedig az eredeti miniszterelnökségi kimutatásban összesítve szerepelt.
A Miniszterelnökség most azt közölte, hogy a 2013 júliusi olaszországi utazáson hotelre fordított 596 ezer forintnak pont a fele volt az, amelyet Lázár szobájára költöttek. Ez az összeg tartalmazza a szállás megrendelésekor elköltött közbeszerzési díjat is, amely a miniszterelnökségi kimutatás szerint 14 ezer forint volt.
Egy másik utazás esetében a Miniszterelnökség módosította a korábban adott információkat. Lázár 2013 márciusi svájci útjáról eredetileg azt közölték, hogy a szállás összesen – közbeszerzési díjjal együtt – 481 ezer forintba került, most azonban jóval alacsonyabb összeget adtak meg. A friss tájékoztatás szerint a kétfős delegáció számára a hotel összesen 189 ezer forintba került, és ebből Lázár szobájának költsége 103 ezer volt – olvasható a lapban. A Miniszterelnökség szerint az eredeti összesítésben „a szállásköltségtől eltérő tételek, dologi kiadások is a szállásköltség rovatban kerültek feltüntetésre”. Az olaszországi dologi kiadások részletei egyelőre nem ismertek.
(HVG)
Bal-Rad komm: Talán jobb is, ha nem ismerjük meg az egyéb “dologi” kiadásokat! Persze egy egészséges kíváncsiskodás azért van bennünk! Még akkor is, ha tudjuk, hogy mindennemű ilyen kérdésünkre a válasz: KUSS! Legalábbis a NÉPNEK KUSS! De tényleg: mit tud egy háromszázezres hotelszoba egy éjszakára?
kuss