Olaszország egyik északi tartományának – Lombardia – elnöke vasárnap felszólította a tartományi vezetőket, hogy ne fogadjanak be több menedékkérőt azon menekültek közül, akik illegálisan, a Földközi-tenger felől érkezve lépik át a határt. Lombardia nem fogad be több, Rómából átirányított menekültet, és az elnök felszólított valamennyi más régiót is, hogy amennyiben be is fogadnak menekülteket, jelentősen csökkentsék a keretszámot, mert a más tartományokban “lepapírozott” illegális bevándorlók előbb-utóbb a gazdagabb régiókban kötnek ki.
Roberto Maroni hétfőn reggel elkezd leveleket küldeni más tartományok vezetőinek is, hogy meggyőzze őket, ne fogadjanak be több menekültet. Az ország szegényebb tartományai ugyanis tömegével fogadják be a bevándorlókat; részben konfliktuskerülésből, részben amiatt, mert tudják, hogy napokon belül úgyis továbbutaznak a gazdagabb tartományokba, ahol már nem az ő problémájuk.
Olaszországban a helyi hatóságok jelentős anyagi támogatáshoz juthatnak az illegális bevándorlók befogadásával, a kormány által kiutalt források azonban visszaélésekhez vezettek; a déli tartományok ugyanis tömegével befogadják az érkező menekülteket, felveszik az állami támogatást, majd gondoskodnak arról, hogy azok a lehető leggyorsabban szabadon továbbutazhassanak az északi tartományokba, ahol már ellenőrizetlenül, egyszerű munkanélküliként jelennek meg (így támogatás sem jár utánuk).
Az olasz haditengerészet minden hónapban több száz illegális bevándorlót ment ki a Földközi-tengeren bekövetkező balesetek után, főként a Szicília és Líbia, Tunézia közti területeken. A bevándorlók azonban a haditengerészet mentőakciói nélkül is érkeznek, csak év eleje óta több mint 50000 fő érkezett Olaszországba, főként azon észak-afrikai és közel-keleti országokból, ahol az utóbbi tíz év során “demokráciaépítés” zajlott, de a kormány eltávolítását követően azóta is kaotikus állapotok uralkodnak.

http://hidfo.ru/2015/06/lombardia-nem-fogad-be-tobb-afrikai-bevandorlot/