2015. június 12., péntek

Battonyán épülhet a világ jelenlegi legnagyobb geotermikus erőműve

Megkapta a jóváhagyást a battonyai geotermikus erőmű kutatási és műszaki terve. Ezzel zöld utat adtak a világ eddigi legnagyobb ilyen jellegű létesítményének kivitelezésére.
Az illetékes bányakapitányság engedélye után kezdődhet el a helyszíni kutatás Battonyán a leendő geotermikus erőmű területén. Az első mélységi kútfúrásokat azonban még megelőzi az úgynevezett visszasajtoló és rétegserkentő egységek építése, valamint egy szeizmikus monitoring rendszer telepítése – közölte a Helyi Híradóval a kivitelező projektmenedzsere.
Salánki Zoltán reményei szerint az előkészítéshez tartozó munkálatok év végéig befejeződnek, így januárban már elkezdődhet a mélységi, 3500-4000 méterig lehatoló fúrás. Ennek során a szakemberek repedezésmentes, tömör és forró kőzeteket keresnek.
Ezekben rétegrepesztéssel egy zárt rendszert hoznak létre, melybe kutakat mélyítenek. Az erőmű működésekor felszíni vizet sajtolnak le, amely a mintegy 240 fokos kőzeten felhevül, a forró gőz pedig egy másik kúton nagy nyomással tör fel. Ez hajtja majd meg a turbinákat, amik az áramot termelik. Az erőmű évente körülbelül 12 megawatt áramtermelést és emellett több mint 60 megawatt hőtermelést biztosít. Ezzel a teljesítménnyel a világ legnagyobb geotermikus erőműve lesz a battonyai.
“A világ feszülten figyeli a magyar létesítmény kutatási eredményeit, mert amint a rendszer bizonyítja előnyeit, világszerte elterjedhet. A cél az, hogy egyre hatékonyabban és egyre nagyobb számban működjenek ilyenek szerte a világon” – fejtette ki a projektmenedzser.
A nagy teljesítményű geotermikus erőmű 116 millió eurós befektetésből, 39,3 millió eurós uniós támogatásból valósul meg. A projektet a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt programként kezeli. Egyrészt, mivel olcsóbban és az eddigieknél környezetkímélőbb módon állít elő áramot, másrészt ennek köszönhetően a lakosság és a közintézmények alacsonyabb árú távhő-szolgáltatáshoz jutnak. Mindemellett a segítségével új lehetőségek nyílnak az ipar helyi letelepedéséhez, ami közvetve új munkahelyeket teremthet.
Egyre nagyobb teret hódít a geotermikus fűtés az országban
Hazánkban folyamatosan nő a geotermikus energia felhasználása, köszönhetően annak, hogy ezen a téren remek adottságokkal rendelkezik az ország. Egyre több helyen térnek át erre a termálvíz alapú fűtési technológiára, sorra cserélik le a magyar városok az intézményeikben, ipari és lakó övezeteikben a megszokott gázfűtési rendszert geotermikus bázisúra. Ezzel nemcsak az önkormányzatok, a háztartások és a cégek kiadásai csökkennek, hanem a környezetre gyakorolt káros hatások is.
Mosonmagyaróváron a minap kezdték el a fúrást, múlt héten pedig a Miskolc melletti Kistokajon történt meg a geotermikus távhőrendszer alapkőletétele. Győrben, Gödöllőn, Csongrádon, Szarvason, Tamásiban és Vasváron pedig már működik a rendszer.
V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára ezzel kapcsolatban kifejtette: a geotermiában hatalmas fejlődési potenciál van. Magyarország ehhez kiváló adottságokkal rendelkezik. Ráadásul több uniós operatív program is biztosít forrásokat ahhoz, hogy a kistokajihoz hasonló rendszerek épüljenek.


http://www.alternativenergia.hu/battonyan-epulhet-a-vilag-jelenlegi-legnagyobb-geotermikus-eromuve/72206

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése