John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója elismerte, hogy az Egyesült Államok külpolitikája néha a terrorizmus kiváltó okává válik.
“Úgy gondolom, az elnök biztosítani akarta, hogy cselekedjünk, amikor csak tudunk, hogy megvédhessük ezt az országot. Azt azonban el kell ismernünk, hogy néha az érintettségünk vagy közvetlen beavatkozásunk csak újabb nemzetbiztonsági kockázatokat hoz létre.”
Brennan részéről ez egy jelentős véleményváltozás, öt évvel ezelőtt ugyanis még egészen máshogy nyilatkozott a nyilvánosság irányába. Akkor még az elnök terrorelhárítási tanácsadójaként működött, és a médiának adott nyilatkozatok során többnyire úgy beszélt a terrorizmus problémájáról, mint előzmény nélküli, önmagában létező fenyegetésről, amit kezelni kell. 2010-ben egy nigériai állampolgár próbált felrobbantani egy utasszállító repülőgépet Detroit felett. Az ügy igen nagy visszhangot vert, és akkor Brennan a sajtónak nyilatkozva teljesen indokoltnak nevezte az utóbbi évtizedekben folytatott intervencionalista politikát.
Ugyanakkor az eset már akkor közvetlen visszavezethető volt az Egyesült Államok korábbi katonai beavatkozásaira. Umar Faruk Abdulmutallab, az elfogott terrorista ugyanis egyértelműen megindokolta a hatóságoknak, miért akarta felrobbantani a repülőgépet; indokként az Egyesült Államok katonai beavatkozásait és az Izraelnek biztosított támogatásokat nevezte meg, melynek következményeként muszlimok halnak meg. Elfogását követően indokként a Jemenben, Irakban, Szomáliában, Afganisztánban végrehajtott beavatkozásokat nevezte meg, ahol muszlim civilek, főként nők és gyermekek vesztették életüket az amerikai beavatkozás, vagy az Izraelnek biztosított amerikai támogatás miatt.
Az ügy során bebizonyosodott, hogy a terrorista nem az Egyesült Államok ellen ok nélkül  táplált gyűlöltből fakadóan cselekedett, hanem a muszlim közösségekkel vállalt szolidaritás volt az elsődleges motivációja, melyek az amerikai külpolitika következményeként kerültek kilátástalan helyzetbe, és minden egyes újabb beavatkozásnál rengeteg volt a civil áldozat. Ez a motiváció eleve nem létezett volna, ha az Egyesült Államok nem a világ más országaiban próbál kontrollhelyzetbe kerülni, hanem saját határait védelmezi.

http://hidfo.ru/2015/06/a-terrorizmus-fo-oka-a-hibas-amerikai-kulpolitika/