A Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő, úgynevezett BRICS-államok együttes gazdasága két-három éven belül túlszárnyalja a hét legfejlettebb ipari állam, a G7 összesített bruttó hazai termékét (GDP) – mondta újságíróknak Alekszej Puskov, az orosz parlament külügyi bizottságának elnöke abból az alkalomból, hogy Moszkvában kedden először tartották meg a BRICS parlamenti fórumot.
brigs
2014-ben az „ötök” egyesített GDP-je már a világgazdaság 30 százalékát adta, ami ugyan kevesebb, mint a G7 hozzájárulása, de a különbség mindössze 7-8 százalék. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a BRICS teljesítményének összértéke vásárlóerő-paritáson számolva jelenleg 3250 milliárd dollár, ez az összeg a G7 esetében 3470 milliárd. Tekintve, hogy a BRICS-államok sokkal nagyobb növekedési dinamikát produkálnak, mint a G7, feltételezhető, hogy két-három éven belül az ötök lehagyják a heteket – mutatott rá Puskov.
A külügyi bizottság elnöke továbbá kifejtette, hogy a BRICS-fórum rendszeressé tételével a világ kiegyenlítettebbé és több pólusúvá válhatna, s a világ folyását nem az egyik ország másik feletti szupremáciája, hanem az érdekek egyensúlya határozhatja meg.
2006-os megalapítása óta a BRICS csoport számos projektet javasolt a tagot közötti üzleti kapcsolatok javítása érdekében. 2014 júliusában például megállapodtak egy 100 milliárd dollár alaptőkéjű fejlesztési bank létrehozásában, amellyel ellensúlyozni kívánják az IMF és a Világbank befolyását. A bank várhatóan a csoport idén júliusi, az oroszországi Ufában tartandó csúcsértekezletén startol el, s Vlagyimir Putyin orosz elnök további 100 milliárd dollár valutatartalékot készül hozzácsapni a meglévő alaptőkéhez.
(napigazdasag)

Bal-Rad komm: “…feltételezhető, hogy két-három éven belül az ötök lehagyják a heteket…”
Nem véletlen, hogy az atlantista pénzügyi-gazdasági-politikai-és katonai latorszövetségek kétségbeesetten igyekeznek tető alá hozni egy valamiféle Amerika irányította “szabadkereskedelmi zónát”! Néhány éven belül ugyanis végleg padlóra kerülhetnek minden téren, hiszen a piacaik veszni látszanak. Márpedig a növekedéshez piacokra volna szükségük. Nagy piacokra!
Ezek a piacok viszont-micsoda véletlen-zömmel a BRICS-országok. Voltak.