InfernoA vészharangokat folyamatosan kongatják, főleg azok, akik a világválságot okozták. A tervezett (megálmodott) "veszteség" néhány ezer trillió dollár, természetesen az adófizetők pénzéből, és a bolygó lakosságának legalább a fele. Mindezt néhány "irányítónak", világszerte sok milliónyi ebből hasznot remélő csatlósnak, bérencnek köszönhető. A recept nem olyan bonyolult, mint amilyennek elsőre látszik. Ki kellett tenyészteni egy gátlástalan "hadsereget", amely egyik része magánhaderőként, a másik része beépítve a közigazgatási rendszerekbe biztosítja a "törvényi támogatást" a bankárkaszt, illuminátus, szabadkőműves, arisztokrata, befektető, pénzember, politikus megnevezésű emberkreatúrák számára a fosztogatáshoz. Az amerikai polgárháború és Európa feldarabolása, az ukrajnai, macedóniai, szaudi, iráni, szíriai jemeni konfliktusok részei az elég morbid módon értelmezett "világgazdaság fenntartás feltételeinek". Az egész a saját hasznuk és az irányítás megtartásáról szól, és a legtöbb élősködő az hiszi, hogy jut nekik hely a jövőjükben.


A sok bába között elvész a gyerek, de manapság néhány bába is, ha keresni meri a gyereket. Lehet fikázni az "álmagyar kormány és parlamenti" döntéseket, de alapvető hiba, amikor a tolvaj rablógyilkostól kérünk és várunk segítséget és igazságot. A kormányzáshoz és népszavazás megnyeréséhez, megszerzéséhez kevés a "politikai vezetői" rétegnek nevezett kazár irányítás - nevezzük hosszabb nevükön az ország lakosságának legalább 2/3-nak támogatását nem élvező - "haszonélvezők és bűntársai" csoportjainak, csalással hatalmat megszerző kisebbségnek, vagy rövidebb megfogalmazásban, gazemberek, erőszakkal és megtévesztéssel fenntartott hatalmát. Mielőtt felsorakoztatnánk érveket és ellenérveket, érdekeket és ellenérdekeket látszólag és valósan felvonultató csoportok mellett és ellen, az "alapokat" kell megvizsgálni. Melyek azok a törvények, szabályok, amelyek a "tisztességesség és emberiesség" alapvető kritériumait teljesítik.

Az előbbi kérdés felvetése önmagában is paradoxon egy olyan "országban", ahol 71 éve nem érvényesülhetnek alkotmányos jogok. A jog -és igazságszolgáltatás rendszerét kisajátítja és érdekei szerint formálja, alkalmazza egy bizonyos réteg, akik betagozódtak a nemzetközi maffiahálózatban. Tévedés ne essék, ez nem csak egy szimpla bűnszervezet. Ez egy, a társadalmi tevékenységek minden területére kiterjedő nemzetközi maffia, melynek részeit képezik a csalással, megtévesztéssel hatalomba juttatott kormányok és az érdekeiket kiszolgáló magatehetetlen közigazgatási rendszer.
Az jelenleg "összeomló" pénzügyi rendszer bukása, szándékos és célzatos bebuktatása, egyes rémült és bérelt vészmadarak szerint a hitel -és ingatlanpiac, valamint a vállalatok megszűnését eredményezi, de ez természetesen csak a pénzvilág prominens gazembereinek álláspontja. A világ gazdaságát nem csak a hitelek működtetik. A hitel csak egy olyan eszköz amivel egyesek hallatlan vagyonokat harácsolnak össze munka nélkül, ha nincs fedezete, vagy kitermelhetetlen az utólag megemelt kamatai miatt, mert ezeket a "feltételeket" valakik elfogadták.


Egy ország és lakossága kifosztásának számtalan módját dolgozták ki. Ezek közé tartozik az egyre nagyobb közfelháborodást kiváltó deviza alapú hitelezés is, amelynél az érintettek rendre megfeledkeznek arról, hogy a kifosztást a bábkormány a bankokkal karöltve hajtotta végre és törvényhozási jogalap nélküli törvényekkel támogatja a mai napig. A deviza-hitelek 95-98%-a még mindig az MNB tartalékait növeli, ami az Amerikai Jegybank (FED) tulajdonosaihoz vándorol. Orbán és Matolcsy csak az irreállísan magas áron MNB által felvásárolt ingatlanokkal tudják megcsapolni a devizatartalékot. Az EKB-nak, Bázelen keresztül a FED-nek átadott pénzkiadási joga évi 8 milliárd dollárba kerül a magyar adófizetőknek. Az IMF és Világbanki hitelek tetszőlegesen emelgetett kamatai olyan adósságspirált eredményeztek amely mókuskerékből nincs kiszállás. Ez korrupt politikusok nélkül nem lenne lehetséges, ahogy a privatizációk, felszámolások, fejlődésnek, haladásnak mutatott és mondott leépítési módszerei alkalmazása sem. Tipikus zsidó módszer, amikor a megszállt ország pénzrendszerét, gazdaságát tönkreteszik, korrupt bábokat ültetnek a kormányba, majd leépítik az oktatást, közben felszámolják az ipart és a mezőgazdaságot. Egy generáció alatt pofátlanul már arra hivatkoznak, hogy a megszállt nép nem életképes, csak a zsidók tartják életben, miközben mindent kisajátítanak, mindenkit kirabolnak. Utolsó fázis a teljes rabszolgaság bevezetése. Mindez itthon sem jött volna létre az előretolt helyőrség, Antallok, Borosok, Hornok, Kunczék, Orbánok, Torgyánok, Medgyessyk Gyurcsányok, Bajnaik, Matolcsyk nélkül...

2011-ben a FIDESZ-KDNP úgy alkotmányozott - jogutódjaként az 1989-es "Ideiglenes Alkotmánynak", hogy nem tárgyalták újra a nemzetközi szerződéseket és az adósságállományt sem - éshogy minden maradt, csak a csalás vált könnyebbé. Az "Ideiglenes Alkotmány" alkotmánymódosításhoz 4/5-ös parlamenti támogatottság meglétét írta elő. A "jogutód" csalással megszerzett 2/9-es, 2/3-osnak mondott választási győzelmére hivatkozva eszkábált össze egy olyan alkottákolmányt, amelyet már korábban "előregyártottak", és főleg a katonai irányítás bevezetésére hegyeztek ki, de elláttak olyan gumitörvény-helyekkel is, amelyek utólagos "alkotmánymódosításnak nem minősített" tetszőleges változtatásokat tesznek lehetővé. Magyarországon, mint a Kúria helyesen elismerte, "egyetlen bíróság sem jogképes". Mitől lennének azok? Egy semmilyen formában nem törvényes "rendszer" szabályozását kényszerítik a "demokráciához" nem szokott lakosságra. Ez a rabszolgatartás 20-21. századi "modern" formája...


Már 1989-ben sem merték népszavazás elé vinni az MSZMP által kidolgozott ideiglenes alkotmányt, pedig a nemzetközi jog szerint szintén illegitim (erőszak, megszállás hatására létrejött) 1949-es XX-as törvényként elhíresült "alaptörvény" is kimondta, ahogy az 1989-es hasonszőrű társa is, hogy "minden hatalom a népé", és a hatalmat a Parlament a néppel együtt gyakorolja népképviselet útját, vagy közvetlenül. Az ellenünk alkalmazott "törvények" nem rendelkeznek többségi népi felhatalmazással, ahogy a hatalombitorlók sem. Sajnálatos módon, ahogy végrehajtók viszik el a balhét a közjegyzők és bíróságok alaptörvényi és népi felhatalmazás és jogosultság nélküli döntései miatt (bár keveset ütöttek még agyon), úgy a bankok viszik el a magyar állam képviseletének nevezett bábkormány csalásainak következményeit, pedig minden jogunk megvan arra, hogy megtagadjunk mindenféle nép -és hazaellenes törvény, rendelet, jogszabály betartását, a közigazgatásnak nevezett maffia túlkapásainak végrehajtását. Megemlítendő, hogy a Lisszaboni EU sem létezik törvényesen. Több "tagország" aláírása is hasonlóképp jött létre, mint Magyarországé. Illegitim, csalással, megtévesztéssel hatalomra juttatott bérenckormányok közreműködésével, a kazár-maffia bűntársaiként, akik egymást elismerve legitimálni próbálják magukat.


Egy politikus addig hazája politikusa ameddig hazafi, hazája és honfitársai érdekeit tartja szem előtt, mert ezért bízták meg a feladattal munkaadói. Addig politikus, ameddig hazája korrupt politikusa nem lesz, és onnantól nem már egyáltalán nem tekinthető politikusnak, amikor idegen érdekeket képviselve elárulja választóinak azon részét is, akik baksis reményében még támogatják. Onnantól már helytartó, hogy idegen hatalmak segítségét veszi igénybe országa elnyomására, és az utolsó fázisa lealjasodásának, amikor rájön, hogy nem tartanak igényt a "szolgálataira", mert már nincs mit elárulnia, kiárusítania, átjátszania idegen hatalmaknak. A folyamat megfigyelhető illegitim kormányaink szintjén is... bár Magyarország 71 éve tartó "különleges státusza", vagyis nem létezése miatt egyedibb, mint a világ más területeié. Az ún. kormányok nem vádolhatók hazaárulással, mivel, ahogy Ukrajnában is megfigyelhető, nem az adott ország érdekképviseletét ellátó "politikusok", idegen érdekeket képviselő, és nem az adott ország nemzetéhez tartozók szolgáltatják ki a lakosságot kifosztóiknak. Hazaárulással nem, de népirtással, rablással, rablógyilkossággal, hűtlen kezeléssel, lopással, csalással vádolhatók. Ahhoz még túl kevesen vannak, hogy segítség nélkül, a mi segítségünk nélkül, leigázhassan és kiirthassan bennünket, de Soros "alapítványai", a hamis történelem tanítása, a társadalmi értéknormák devalválása elegendő, hogy a jövő nemzedéke azt sem tudja, mi az öröksége. Pedig:

"A személy (a politikai nemzet tagja) az állam által védendő legfőbb érték, egyben a hatalom forrása is, mint a népfelség eleme. Az egyén jogainak és szabadságának, mai szóhasználattal az alapvető emberi jogok, szavatolása az államérdekkel azonos súlyú."


Az élet nem a gyengéket támogatja, mondják azok, akik erősnek érzik magukat, de a gyenge fogalma átértékelődött a technikai fejlődéssel. A legerősebb embert is leterítheti egy néhány grammos ólomdarab, láthatatlan sugarak, elektromágneses hullámok ellen nem sokat ér az erős fizikum, főleg, ha gyenge jellemmel és mínuszos IQ-val párosul. Látni kell, hogy az elnyomó hatalom belőlünk táplálkozik, a fegyvereket emberek használják, túlnyomó részt emberek, saját deformált erőinket fordítja ellenünk. Kihasználva a társadalomnak álcázott "rend" folyamatos, és általuk tudatos eltorzításából származó előnyöket. Fiataljaink észre sem veszik, hogy vermet ástak számukra, amibe sorra belepotyognak, mert belekényszerítik a saját mesterségen előidézett és sugallt igényeikkel, a természetellenes és öngyilkos életfelfogás életszerű tálalásával, miközben felhasználják zömüket a saját megerősödésük elősegítését szolgáló céljaikhoz. Egyes beteg lelkű emberektől gyakran hallani, ez vagy az a politikus jobb, mint másik, mert ez kevesebbet lop, rabol, gyilkol, vagy kíméletesebben közli, hogy újabb kötelet hurkolt a nyaka köré. A megalkuvás az igazi gyengeség, mindenki saját pokla.


A világ fejlettebb fele készül a védekezésre, a másik fejletlenebb, most is egymást gyilkolja. Az USA-ban szaporodó magánhadseregek, a reguláris alakulatok "ébredése", a veteránok szörnyű, meghasonlást okozó eszmélése nem csak következmény. A következményeknek előzményei is vannak. Akik létrehozták, azt is tudják, hogy mit provokáltak ki, és azzal is tisztában vannak (többnyire), hogy milyenek lesznek a válaszreakciók. Jelenleg Európa elszigetelése és szétszakítása a cél. Őszig sem fog megoldódni az európai energiaellátási probléma. Ezért megy a huzavona a Török Áramlat és Nabucco vonalán, kiegészítve az Iránt érintő szankciók feloldásának lebegtetésével. Sokan azt vízionálják, hogy az amerikai tőkebeáramlás átalakítja Irán viszonyát a nyugattal, de ez logikátlan, bár óriási fegyverbevételeket biztosíthat, mivel tovább fokozná a közel-keleti feszültséget. A Goldman Sachs és Putyin továbbra is hallgat a Leviathan-medence hatalmas földközi-tengeri gázkészletéről, pedig ezért volt a "ciprusi bankfosztás"...

Tovább borzolhatják a kedélyeket az USA űridőjárást érintő lépései, ami ténylegesen azt jelenti, hogy az eddig adiabatikusan komprimált lézertorpedókkal végrehajtott nap elleni támadások meg fognak szaporodni a nagy napkitörések létrehozása érdekében. Korábban "A tudatmódosítás és a 3G" című írásomban említettem ezt a tevékenységet is, de az eddig lefolytatott "tesztelési fázis" után legkésőbb 2016-ra már frontális támadás várható. Ez hasonló a "légkör felmelegedési" csaláshoz, amikor a világ nagy részét átállították fosszilis energiahordozók felhasználására CO2-kvótát kivetve, miközben 2013. elején terrorcselekménnyé minősítették az környezetet nem szennyező szabad-energia termelő berendezések, tervezését, gyártását, és a tervek továbbadását is. Az energiatermelés fosszilis energiahordozókra koncentrációjával párhuzamosan az USA és Izrael előidézte a világ eddigi legnagyobb atomkatasztrófáját, a Fukushimait. Meg kell jegyezni, hogy Orbán "csak" a geotermikus, szél és napenergia hasznosító berendezéseket kívánja megadóztatni, Paksot még nem robbanthatja ránk.


Az elektromágneses hadviselés alkalmazása hamarosan eléri tetőfokát. A "globális felmelegedésre" hivatkozva chemtrail (vegyi-permet) felhőkkel árasztják el az eget és a légkört, egyrészt az időjárás érdekeik szerinti módosítására, az élelmezés kézbentartásához, másrészt a lakosság, a flóra és fauna báriumsókkal, nehézfémekkel, vírusokkal, baktériumokkal mérgezésére. A HAARP, vegyi-permetezés, és a mesterségesen előidézett napkitörések okozta robbanásszerűen megemelkedő kozmikus-sugárzási szint, együttesen az elektromágneses lökéshullámokkal, tönkre teszi a mára már mindenhol jelenlévő gyengeáramú elektronikát, elsősorban a számítógépes vezérlőrendszereket, legyen az erőműé, "intelligens" autóé vagy egy egyszerű rádióét. Még szerencse, hogy a kapában nincs chip. Veszélyességi szint szerint a magasan fejlett, agyonelektronizált országok kerülnek hátrányos helyzetben, de kommunikáció megakadályozása is felvirágoztatja a Ley-vonalak használatát.

Riasztó gondolatok őszre tavasszal, de valamijük nincs a férgeknek, és ez az empátia, ami megakadályozhatná náluk egymás kiirtását és amit pénzért, aranyért nem lehet megvásárolni. Az élősködők egymást is megtámadják, kirabolják, majd megölik. Remélhetően ők fogynak el hamarabb, főleg, ha besegítünk egy kicsit... mi vagyunk többen, és a fegyvereket is többnyire emberek kezelik. Talán marad az utóbbiakban annyi emberi, ami megakadályozza, hogy állattá váljanak...


/Tulok/