Ütemterv szerint halad a Szolnok-Szajol vasúti vonalszakasz felújítása, a nettó 20,6 milliárd forintos beruházás elkészülte után a pályán óránként 160 kilométeres sebességgel is közlekedhetnek majd a szerelvények.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója, Loppert Dániel sajtótájékoztatón elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában újul meg a 6,4 kilométer hosszú vasúti pálya, a fejlesztés az Új Széchenyi Terv részeként a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében 85 százalékos uniós támogatottságot élvez.
Tavaly ősszel a Millér – Szajol közötti szakasz bal vágánya, ez év elejére a jobb pálya is átépült – tájékoztatott Loppert Dániel az eddigi munkálatokról. 2015. március 9-én vágányzár mellett megkezdődött a Szolnok – Millér szakasz bal vágányának átépítése és a Zagyva-híd korszerűsítése, a bal vágányt június végéig felújítják, júliustól októberig a jobb vágányt korszerűsíti a vállalkozó. A besenyszögi útátjáró acélszerkezetét új, korszerű vasbetonszerkezetre cserélik, a bal oldal elkészült, a próbaterhelés sikeres volt – tette hozzá.
Az új 200 méter hosszú tiszai mederhidakat a helyszínen kialakított szerelőtéren szerelték össze, majd 2014. október 5. és 11. között elvégezték a szakemberek a régi híd kitolását és az új mederhíd betolását, a déli mederhidat 2014. november 29-én tolták a helyére – emlékeztetett.
Hozzátette: a csatlakozó ártéri hidak felújítása véget ért, a 40 méteres új ártéri hidat forgalomba helyezték, mindez segíti a gyakran megjelenő árvizek biztonságosabb és gyorsabb lefolyását, így jelentős szerepet kap az árvízi védekezésben – tette hozzá.
Loppert Dániel elmondta: a vasúti pálya felújítása és az ETCS 2 típusú vonatbefolyásoló rendszer kiépítése után a pályasebesség óránként 160 kilométerre emelhető. A zajártalom kivédése érdekében összesen 8605 négyzetméter zajárnyékoló falat építenek, amely a milléri sporttelep környezetében már elkészült, a Tallin városrész lakott oldalán pedig most épül 532 méter hosszan – tette hozzá.
Szalay Ferenc Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a megyeszékhely számára kiemelten fontos a beruházás, hiszen a térség legnagyobb pályaudvaraként jelentős vasúti forgalom halad át a városon. A korszerűsítést követően a megújult pályaszakaszon gyorsabban és biztonságosabban közlekedhetnek a szerelvények – tette hozzá.
Kitért arra, hogy a vonalszakasz, amelyen naponta átlagosan 200 vasúti szerelvény jár, az árvizek által jelentősen veszélyeztetett területen halad, ezért érvényesíteni kell a védelmi szempontokat. Szajolnál a pálya mindkét oldalán új árvízvédelmi földgátat építenek 450 méter hosszan, hogy megakadályozzák az árvíz bejutását a szajoli állomásra – közölte.
A kivitelezést a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., a STRABAG Vasútépítő Kft. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. alkotta Tisza-2013 Konzorcium végzi, a beruházás 2015 év végére készül el.
MTI