Joseph Candel: A modern orvoslás korában miért látunk egyre több súlyos vagy halálos betegséget a világon?
Máté 24. fejezetében Jézus azt mondta, hogy a visszajövetelét közvetlenül megelőző időkre egyebek mellett a járványok lesznek jellemzők.
És valóban, egyre több orvos figyelmeztet arra, hogy elveszítik az egykor kezelhető betegségek elleni küzdelmet.
Bár tudjuk, hogy Jézus szavai valósulnak meg a szemeink előtt, ezeknek a csapásoknak a forrása leginkább az ember tevékenységeiben keresendő. A Biblia pedig nemcsak a veszélyekre hívja fel a figyelmet, de afelől is biztosít, hogy Isten képes a betegségektől megvédeni vagy megadni a gyógyulást, ha Benne bízunk:
„Nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás.” (Zsoltárok 91:10)
„És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt.” (Malakiás 4:2)
drug resistant
Az Egészségügyi Világszervezet arra figyelmeztet, hogy egyre több betegség válik kezelhetetlenné az antibiotikumokkal szembeni erősödő rezisztencia miatt, ami több millió ember életét veszélyezteti.
A WHO által készített tanulmány szerint egyetlen olyan térség sincs a világon, amelyik képes lenne megbirkózni ezzel a globális veszéllyel. A 133 ország mindössze egynegyede rendelkezik az antibiotikum és egyéb antimikrobiális szerekkel szembeni rezisztencia leküzdésére vonatkozó tervvel.
A tanulmány szerint a közvélemény tájokozottsága is rendkívül alacsony, így a legtöbben úgy gondolják, hogy az antibiotikumok ma is hatékonyak a fertőzésekkel szemben. Emiatt sokan akkor is antibiotikumot szednek, amikor arra nincs szükség, illetve a használata nem hatékony, ami tovább fokozza a rezisztenciát.
Charles Penn, a WHO antimikrobiális rezisztencia koordinátora elmondta, hogy a felmérés szerint a recept nélküli antibiotikum használat nagyon elterjedt a világon:
„Sürgős közbeavatkozás hiányában a világ egy úgynevezett post-antibiotikus kor felé halad, amelyben a hétköznapi fertőzések és kisebb sérülések, amelyek egy évtizede még kezelhetők voltak, ismét gyilkolhatnak. Emellett egy egész sor komoly betegség kezelésére is képtelenek leszünk, mint amilyen a vérfertőzés, a tüdőgyulladás, a malária vagy az AIDS, továbbá a fejlett orvosi kezelések, mint a rák elleni kemoterápia vagy a komolyabb műtétek is kockázatosabbá válnak, vagy akár meg is szűnhetnek.”
Penn egyértelművé teszi, hogy nem egy jövőbeli problémával állunk szemben. Már ma is léteznek olyan betegségek, amelyek korábban kezelhetők voltak, ma pedig nem:
„Leggyakrabban a gonorreát hozzuk fel példának, mivel világszerte találkozunk olyan esetekkel, amelyek semmilyen antibiotikumra nem reagálnak. Egy másik jó példa a többszörösen gyógyszer rezisztens tuberkulózis, amelyből több ezer esetet regisztrálunk évente. Tehát ezek mind olyan fertőzések, amelyek kezelése rendkívül nehézzé vált. Nem könnyű számokban kifejezni, hogy mi vár ránk a jövőben, de amennyiben nem cselekszünk sürgősen, a helyzet romlani fog.”
Forrás: voanews.com