Juncker hidfo.ru
Arszenij Jacenjuk ukrán miniszterelnök az ukrán államfői poszt várományosának tartja Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét. A miniszterelnök ezt szó szerint kijelentette azon a nemzetközi konferencián, melynek részeként összegyűltek a nyugati befektetők Kijevben, és tárgyalások kezdődtek arról, milyen feltételekkel támogatnák az ukrán kormányt.
A rendezvény célja a pénzszerzés volt az államcsőd közeli helyzetbe jutott Ukrajna gazdasága számára. A radikális atlantista kormány tisztviselői politikai prostituáltakként jelentek meg a programon, hangzatos dolgokat mondtak a befektetőknek és igyekeztek meggyőzni őket arról, hogy nagyon elkötelezettek az európai integráció mellett. Jacenjuk eképpen fogalmazott:
“Úgy gondolom, Mr. Juncker tíz éven belül Ukrajna elnöke lesz, és Porosenko elnök fogja vezetni az Európai Bizottságot.”
Nehéz eldönteni, hogy ezt Jacenjuk pontosan hogyan is értette. Egyik értelmezési lehetőség, hogy Jacenjuk úgy gondolja, Ukrajna tíz éven belül az Európai Egyesült Államok tagállama lesz. Az amerikai mintára kialakítandó Európai Egyesült Államok felépítését teljesen komolyan gondolják a radikális atlantisták, így Jacenjuk utalhatott erre is. Mindazonáltal, a szó szerinti értelmezés sem lenne a valóságtól elrugaszkodott forgatókönyv. Az ukrán államfő ugyanis beiktatását követően külföldi állampolgárokat nevezett ki a minisztériumok élére. A pénzügyminiszter amerikai állampolgár, az egészségügyi miniszter grúziai, a gazdasági fejlesztési miniszter litván. Nem lenne meglepő, ha az államfő pedig Juncker lenne.
http://hidfo.ru/2015/04/juncker-ele-vetnek-ukrajnat/