Maryland police hidfo.ru
Egy philadelphiai ex-rendőrtiszt a LifeNews-nak adott interjúban kifejtette, miért kezdődtek zavargások Baltimore-ban egy fekete fiatal halála után, és miért okoz nagy kihívást a rendrakás még a rendfenntartó erők számára is. Grigory Krasovsky elmondása szerint Baltimoreban egyre forróbb a helyzet, és egyáltalán nem meglepő, hogy 12 óra elteltével sem enyhültek a zavargások.
Az amerikai elnök személyes ellenőrzés alá vette a városban kezdődő konfliktust, Maryland kormányzója már az első órákban kihirdette a rendkívüli állapotot és mozgósította a Nemzeti Gárdát. Baltimoreban azonban hiába tesznek rendet, a zavargások felszámolása után több ezres tüntetés szerveződik a rendőri brutalitás ellen. A volt rendőrtiszt szerint a Nemzeti Gárda mozgósítását azért írta alá a kormányzó, mert a rendőri erők tehetetlenek a tomboló tömeggel szemben, és a rend helyreállítása esetén zavargások újabb hulláma kezdődik majd az azt követő tüntetéseken. Emiatt sok ezer fegyveres érkezik Baltimore területére, hogy a helyzetet kontroll alatt tartsák.
A Nemzeti Gárda közvetlen a kormányzó utasításait követi, és elsődleges feladata az lenne, hogy a helyi kormány kezében legyen egy ütőerő a potenciális külső ellenségekkel szemben. Krasovsky elmondása szerint azonban a Nemzeti Gárdát főként belső ellenséggel szemben vetik be, és a most zajló zavargások nem számítanak egyedi jelenségnek.
A volt rendőrtiszt kifejtette, hogy hatalmas hibát követ el, aki a rendőröket kiáltja ki fő problémának, és többnyire azok tesznek ilyet, akiknek elképzelése nincs arról, hogy milyen a helyzet Baltimoreban. Elmondása szerint Baltimore területén a kriminalitás kiemelkedően magas, a rendőrök nem a tüntetőkkel szemben alkalmaznak indokolatlan erőszakot, hanem minden egyes letartóztatás esetén olyan mértékű erőszakot kell alkalmazniuk, ami normális esetben tényleg indokolatlan lenne. Krasovsky elmondása szerint Baltimoreban a lakosság közel kétharmada fekete, és az állandósult utcai erőszak, a kiterjedt drogkereskedelem miatt olyan gyakoriak a rendőri rajtaütések, hogy a fekete lakosság megszálló erőként tekint a rendőrökre. Baltimoreban az intézkedő rendőrnek minden esetben fokozott erőszakot kell alkalmaznia, és rendszeresen rá vannak kényszerítve a fegyverhasználatra. Igazoltatást akkor tudnak végrehajtani, ha az adott személyt fizikailag alkalmatlanná teszik arra, hogy elmeneküljön, a letartóztatás pedig minden alkalommal élet-halál harc az intézkedő rendőröknek.
Krasovsky kifejtette, hogy a helyi lakosság nagy része az utca törvényén nevelkedett, bármilyen rendőri intézkedés esetén azonnal fizikai erővel lépnek fel, és ez alatt nem csak önvédelmet kell érteni, hanem a rendőrök lincselés áldozatává válnak, ha nem kellő erővel vonulnak ki egy intézkedéskor.
A volt rendőrtiszt elmondása szerint az a Freddy Gray, akinek halála a zavargások ürügyévé lett megtéve, szintén az utcán nevelkedett, munkanélküli és segélyezett volt, letartóztatása során a rendőrök ugyanúgy intézkedtek, ahogy minden más esetben is; a jogkövető magatartás a lakosság körében ismeretlen fogalom, az intézkedő rendőrök akkor tudnak letartóztatni egy célszemélyt, ha azonnal brutális erőszakkal lépnek fel. Ellenkező esetben a célszemély vagy elmenekül, vagy fegyvert ránt, és a rendőr veszti életét az intézkedés során.

http://hidfo.ru/2015/04/megszallo-erokent-tekintenek-a-rendorsegre/