Mára virradóan újabb alku köttetett Donbassz vonatkozásában Berlinben.
A francia-német ravaszdipáros már jó ideje úgy látta, hogy Valcmanék Istenkísértésbe kezdtek újabb és újabb csörtetéseikkel Donbasszban. Olyan kalandba, amellyel végveszélybe sodorják az ÜGYET, és végeredményben Maradék-Ukrajna teljes széthullásását érik el.
A “Normandiai Négyek” külügyminisztereinek Berlinben megtartott újabb tárgyalási fordulóján mára virradóan aztán Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter állítása szerint nagyon kemény tárgyalásokon megállapodás született arról, hogy az ütközőzónából a tankokat és a száz milliméternél kisebb kaliberű lövegeket és aknavetőket is ki kell vonniuk a feleknek.
A német és francia külügyminiszter közös nyilatkozatban aggodalmaskodnak a Donyeck, Sirokino és Mariupol környéki valcmanista vereségek miatt.
frank
Steinmeier szerint Moszkva és Kijev között “komoly nézetkülönbségek” vannak! Azt a német külügyminiszter nem jelezte, hogy ezek a nézetkülönbségek a kijevi junta erőltetett ütemű “demokratizálási” ténykedése miatt alakultak ki. Amire pedig éppen az USA-EU-NATO-latorszövetség ösztökélte kijevi kitartottjait, és finoman szólva is szemet huny kedvencei “demokráciát erősítő” cselekményei fölött.

https://balrad.wordpress.com/2015/04/14/ujabb-megallapodas-a-donbasszi-fegyverzetcsokkentesrol/