Ungváron tegnapra virradó éjjel volt egy kis nézeteltérés helyi banderisták, és Donbasszból visszatért-kiábrándult-önkéntesek között.
A város “Skybar” nevű éjszaka is egzesztáló műintézményében múlatta az időt két banderista ifjonc, amikor betért az egységbe egy négyfős társulat. Ők voltak azok, akik a gyjebalcevoi katlanból való kimenekülésüket akarták megünnepelni, és inni ottveszett társaik lelkének üdvére. Ez valahogy-márminthogy kik ők és mit is akarnak ott-kiderült.
Mivelhogy a rossz hír szárnyakon jár, a gyjebalcevoi fiaskó híre is eljutott Ungvárra! A banderisták őszinte dühét váltva ki, a gyáva megfutamodás miatt!
Ezen véleményüket osztották meg a négy hadfival, szemükre is hányván a gyávaságukat. Szó-szót követett, majd a tettek mezejére léptek a felek. A két banderista ifjonc elsántikált. A négy megmenekült pedig megitták amit meg akartak inni, és hazafelé indultak. Nem távol a műintézménytől várták a megrendelt taxit-de az helyett érkezett egy húszfősre becsült banderista bosszúálló különítmény.
A katlant csak lelki sérülésekkel megúszó hadfiaknak most nem volt akkora szerencséjük! Eléggé súlyos sebesüléssekkel ápolják őket Ungvár kórházában. Ott, ahol egyébként jónéhány Donbasszból sebesülten hazakerült kollegáikat. Hát!-volt nagy örömködés a viszontlátás miatt! A történet ismertetése után pedig azonnal bosszú forralása kezdődött a kórtermekben.
A verekedés hírére a kórházba érkező ungvári rendőrök közölték, hogy rendbontásért a négy valcmanista, Donbasszt megjárt-önkéntest fogják felelősségre vonni! Merthogy garázdálkodtak. Nem sokat bíbelődtek a jegyzőkönyvekkel, mert a kórterem népe igencsak lázba jött a dolgok ilyetén alakulásának láttán, és finoman felhívták a rendőrök figyelmét egy korántsem mellékes tényre: ők most nagyon haragosak, és haragjuk pedig nem fog csitulni! Sőt! Nőni fog. És hát a kórházból is előbb-utóbb testileg gyógyultan fognak távozni. Említettek többen is olyasmit, hogy személyesen is meg kívánnak ismerkedni majd Ungvár banderistáival, akiknek elég sokat “köszönhetnek”! Föl is említették mindjárt a donbasszi kis kalandot, amit egyértelműen egy rossz ötlet rossz tettének minősítettek. Jelesül: a hülye Majdan katasztrofális következményének.
Az eset miatt egyébként-mármint a verekedés miatt-Ungváron meglehetősen feszült a hangulat. Amúgy sem sok örömre ad okot mostanság az élet, de ez az eset nagyon felkavarta a kedélyeket. A jelek szerint Stefan Bandera ungvári híveinek alapos okuk van az aggodalomra.
(Szergej-Ungvár-B-R)