A Hezbollah libanoni síita mozgalom vezetője szerint a Franciaországban működő terrorista csoportok az Iszlámot, Mohamed prófétát és a Kegyes Koránt is fenyegetik azzal, hogy emberiségellenes bűnöket követnek el.
Szajed Haszran Naszrallah a Mohamed próféta születésének napját jelölő ceremónián tette ezt a közleményt Bejrutban. "Ma megmondom nektek tisztán és egyértelműen, ezek a csoportok fenyegetést jelentenek a térség országaira, és holnap is fenyegetést fognak jelenteni. Egyértelművé vált, hogy ezek a csoportok magára az Iszlámra mint vallásra és küldetésre, a Küldöttre és a Koránra is veszélyt jelentenek."
Hídfő.net.ru | Hasszan Naszrallah
Nazrallah szerint a terrorista csoportok az iszlám ellen cselekszenek, és ezeket a csoportokat ugyanazon körök támogatják, bármely országban is hajtják végre terrorcselekményeiket, ebből a szempontból nem számít, hogy a merénylet helyszíne Afganisztán vagy Franciaország.
Franciaország egyébként azon országok közé tartozik, melyek a Közel-Keleten az Al-Kaida kötődésű terrorista csoportok elsődleges támogatói. Az ISIL Takfiri terrorista szervezetnek szintén fegyvereket és kiképzést biztosítottak, hogy azok Szíriában az Asszád-kormány ellen harcoljanak. Azon térségi országok vezetői, melyek évek óta napi szinten együtt kell éljenek a terrorista fenyegetettséggel, mindannyian tudják, hogy Franciaország is támogatja ezeket a csoportokat. Naszrallah emiatt emlékeztetett, hogy ezek a terrortámadások bárhol is történnek a világon, a támogatók mindig ugyanazon körökből kerülnek ki.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/09/naszrallah-terrorszervezetek-az-iszlam-ellen-cselekszenek