Nagyjából mostanra kezd kirajzolódni a kép az elmúlt 25 év egyik legjobban felderített korrupciógyanús ügyéről. És azért beszélhetünk csak gyanúról, mert az ügyészség és a rendőrség nem tesz semmit. Azt látva, ami most az ötödik kerületben folyik, még Hunvald György, a hetedik kerültet egykori hírhedt polgármestere is megnyalná, nem csak mind a tíz, de még a tizenegyedik ujját is, ha lenne neki olyan.
maf
Csak az elmúlt két napban olyanok derültek ki, hogy például egy „adminisztrációs hiba miatt” Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester fizetése magasabb, mint amekkora a törvény szerint lehetne. Illetve, hogy Rubovszky György, a parlament mentelmi bizottságának alelnöke, akinek lánya ősszel lett alpolgármester, az V. kerületől havi 300 ezer forintot vitt haza.
Az említett Rubovszky egyébként tavaly tavasszal, Rogán önmagától növekedő lakása ügyében maga vállalta, hogy a korábbi polgármester vagyonosodását, mint a mentelmi bizottság elnöke, kivizsgálja.
Ennek tetejébe, a 444 cikkéből kiderül, hogy Rubovszky cége végezte az értékbecsléseket is, mielőtt áron alul eladták volna a kerület ingatlanait a haveroknak.
Az Átlászó cikkéből kiderül még, hogy Pintér Sándor belügyminiszter cégei, és Habony Árpád kormánytanácsadó vállalkozásai is szereztek áron alul belvárosi ingatlanokat.
A Népszabadság hosszú cikket közöl, amelyből kiderül: egy jogi vélemény már 2013-ban is jelezte, szabálytalanok azok az eladások, amelyekről a szélesebb olvasóközönség most értesül. A Népszabadság hiába kérdezte meg az önkormányzatot a több mint gyanús ügy részleteiről, kérdéseire 25 nap elteltével sem kapott még választ.
Az 5 értékes ingatlant két és fél milliárd forintért felvásároló luxemburgi cég mögött a Blikk megtalálta Heim Pétert, a Századvég munkatársát. Annak a Századvégnek, amelynek Habony Árpád az egyik vezetője.
És hiába tud róla már a nyilvánosság, az ötödik kerület vezetői még így se állnak le: az RTL Klub újabb két áron alul eladott ingatlanról mutatott be bizonyítékokat nemrégiben, amelyek már decemberben cseréltek gazdát.
És ez csak az elmúlt két nap termése. Az elmúlt egy évben több és több bizonyíték került elő az V. kerület háza táján gyűlő visszásságokról.
Amikor korrupcióról beszélünk, akkor nem csak az állami, hanem az önkormányzati korrupcióról is beszélünk. Márpedig ezt a fajta lopást nem szabad szó nélkül hagyni. Ezeknek az embereknek el kell takarodniuk a politikából, és mivel a magyar igazságszolgáltatás nem képes véget vetni a pofátlan korrupciónak, nekünk magunknak kell nyomást gyakorolnunk.
A jelenlegi városvezetésnek le kell mondania, majd vizsgálatot kell folytatni a korrupciós ügyekben!
(magyarinfo)