Alekszej Puskov, az orosz Állami Duma külügyi bizottságának vezetője szerint az Egyesült Államok arra törekszik, hogy eltávolítsa a hatalomból Alexander Lukasenko belorusz államfőt, vagy ha ez nem sikerül, Moszkva ellen fordítsa.
Hídfő.net.ru | Alekszej Puskov
Puskov azt a hírt kommentálta így, miszerint Victoria Nuland,  az USA európai és eurázsiai ügyekért felelős külügyi államtitkára bejelentette, az Egyesült Államok készen áll arra, hogy párbeszédet folytasson Belorussziával. "Nuland azt mondta, készen áll a párbeszédre. Ez azt jelenti, hogy Moszkva ellen fordítanák Lukasenkot, vagy eltávolítanák a hatalomból." Puskov Twitter-üzenetben közölte, hogy amikor az USA párbeszédre hajlandóságról tesz tanúbizonyságot, valójában arra tesz ajánlatot, hogy a politikus vállalja fel a nyugati érdek kiszolgálását.
Az Egyesült Államok 2006-ban szankciókat léptetett életbe Belorusszia ellen, beleértve Lukasenko elnököt is. Azóta éves szinten frissítették a szankciós listát. 2007-ben a listát több vállalattal kiegészítették, 2010-ben pedig két, Belorussziában működő iráni bank is szankció alá esett. Az amerikai külügyi államtitkár szerint Belorussziával az utóbbi években kis lépésekben ugyan, de eredményeket értek el. Mindez valamilyen szintű megalkuvásról tesz tanúbizonyságot a belorusz vezetésben, vagy arra való felhívást jelenthet a képviselő szerint.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/19/puskov-az-amerikaiak-belorussziaban-aknamunkat-folytatnak