2014. december 6., szombat

Csúnyán elbánt a takarék az ügyfeleikkel Rákócziújfaluban és Tiszaföldvár környékén! – Ezt Önnek is tudnai kell!

Tisztelt RTL KLUB Szerkesztőség!
Röviden bemutatkoznék: Füri Krisztina vagyok, J.N.Sz. megyében, egy kisebb településen élek, Rákócziújfaluban.
A történetem a következő, dióhéjban:
Tiszaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezetnél vezetem, -illetve vezettem ,amire hamarosan rátérek- a számlámat évek óta. A mai napig meg is voltam elégedve a szolgáltatásaikkal és a dolgozókkal is, ám ma olyan történt, amire álmomban sem gondoltam volna.
Délután elindult a család bevásárolni. Púpos a kosár, gyerünk fizetni. Ekkor döbbenten tapasztaltam, amikor fizetésre került a sor, gondok jelentkeztek.
Először gondoltam, biztos félre ütöttem a pin kódot, próbáljuk meg újra,hiszen a héten kaptam meg a fizetést és a családi pótlékot is, kell lenni a kártyán pénznek bőven,és hát tegnap is ezzel fizettem a helyi boltban. Többszöri próbálkozás után a pénztáros segítséget hívott, majd újból pötyögtem…..hiába, a terminál nem kommunikál a bankkal. Hát jó, akkor ki az autóba kézpénzért,bár elég megalázó volt a helyzet már így is, kígyózott a sor utánunk,de türelmet kértünk. Amíg a párom kiszaladt az autóba, a pénztáros odasúgta kérdőn: “Takarékos?” mire én : “igen,miért?”- A válasz: “ ma már nem Ön az első,aki nem tudott fizetni, azt hallottam fél füllel, hogy becsődöltek.”
Kifizettük a vásárlást,ami jelzem nem kis összeg volt, hiszen számítottunk a kártyán lévő pénzre, és persze a havi nagybevásárlást ejtettük meg éppen.
A parkolóban hívtam a bankkártyán feltüntetett info vonalat,ahol elmondtam mi történt a kasszánál, majd egy úr azt a tájékoztatást adta,hogy valóban vége a Takaréknak,ő nem tud segíteni semmiben,nézzem meg a neten van e valami szám megadva!
Azt hittem rögtön padlót, pontosabban térkövet fogok.
Mit csináljak,kit hívjak,szombat van, hétfőig nem dolgozik senki a bankokban,meg semmilyen “kosztümös,öltönyös” munkahelyen.
Hazaérve felkerestem a bank honlapját,ahol ez olvasható:

HIRDETMÉNY
Tisztelt Ügyfeleink!
A Magyar Nemzeti Bank H-JÉ-I-548/2014. számú határozatával, feltételes hatállyal visszavonta a Tisza Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét, és ezzel egyidejűleg felügyeleti biztosként kirendelte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft-t (1071 Budapest, Damjanich u. 11-15.). Az irányadó jogszabályok alapján a feladatok ellátására felügyeleti biztosok kijelölésére került sor.
2014. december 05. napjától a Tisza Takarékszövetkezet irányítását a felügyeleti biztosok látják el.
A Magyar Nemzeti Bank határozatában teljes körű betét, és más visszafizetendő forrás kifizetési tilalmat rendelt el. Az MNB egyúttal megtiltotta a Takarékszövetkezetnek újabb kockázatvállalással járó ügyletek megkötését, vagy hitel és kölcsönszerződésben foglalt határidők meghosszabbítását. Az érintettek részére mind Takarékszövetkezetünk, és az Országos Betétbiztosítási Alap a későbbiekben minden szükséges tájékoztatást meg fog adni.
Tájékoztatjuk a T. Ügyfeleinket, hogy 2014. december 08. napjára bankszünnap került elrendelésre, ezen napon az ügyfélfogadás teljes körűen szünetel.
Az alábbi szolgáltatások további intézkedésig szünetelnek:
ATM szolgáltatás
Bankkártyás fizetés
InternetBank, HomeBAnk
Budapest, 2014. december 5.
Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.
Felháborító!!!!!!
Hívtam egyből a felszámoló céget is, de hiába.
Semmilyen tájékoztatást,sem írásban,sem elektronikusan nem közöltek!
Pénteken,azaz 2014.december, 5-én még használtam a bankkártyámat,majd másnap érvénytelen,jégkaparóvá vált.
Mi lesz a pénzemmel? Miből veszek pelenkát, tápszert, karácsonyi ajándékot?
Gondolom nem én vagyok az egyetlen,akit ilyen aljas módon átvertek,megvárták,hogy eljöjjön a hétvége,hogy még csak véletlenül se tudjon az ember hivatalos helyen panaszt tenni, most itt állunk információ és pénz nélkül, december 6-án egyenlőre be nem látott ideig, nyakunkon a szeretet ünnepével.
Nincs kihez fordulniuk az embereknek, hazudik az állam, hazudnak a bankok, és szinte mindenki, aki nem a kis emberek között él!
Ha tudnak kérem segítsenek kideríteni,hogy mi lesz a pénzemmel, a becsapott emberek pénzével!
Köszönöm,hogy végigolvasták!
Üdvözlettel: Füri Krisztina


A teljes bejegyzés ITT olvasható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése