Kérném szépen azt a törvényhelyet, amelyben elő van írva az a tétel, hogy a cigányságot a magyar társadalom az idők végezetéig el kell, hogy tartsa, segélyt kell, hogy folyósítson részükre, és fizesse a betegellátásukat, a kórházi kezeléseiket még akkor is, amikor a családi perpatvar miatt verik szét egymást? Ezen kívül rendezze az általuk okozott károkat és a rezsijüket is!
Kérném szépen azt a törvényhelyet, amelyben elő van írva, hogy a holokauszt túlélőknek meddig kell még folyósítanunk a kártérítéseket, kárpótlásokat, kiemelt nyugdíjakat?
Miért teszik felelőssé a holokausztért a ma itt élő magyar társadalmat? Azt a társadalmat, amelyik 70 évvel ezelőtt a világon sem volt?
Miért nincs még mindig felmondva az 1962 évi kölcsönös szociális szerződés, amelyet a Szovjetunióval (és nem Ukrajnával!!) és Romániával kötött a Magyar Népköztársaság? Államforma változás miatt 1989. október 23-a után azonnal fel kellett volna mondani, annál is inkább, mert egyetlen magyar beteg sem jár ki sem Ukrajnába, sem Romániába gyógykezelésre. Arról meg nem is beszélve, hogy járulékfizetési kötelezettség nélkül magas összegű nyugdíjakat folyósítunk ez alapján a szerződés alapján főleg Ukrajnába, sokszor ukránoknak. Újabban ukrán krónikus betegeket is gyógyít a nyíregyházi kórház, a magyar beteg meg megy várólistára, vagy a levesbe.
Miért tartunk el több száz külföldi diákot, és tanítjuk őket az egyetemeinken ingyen? A magyar diák meg örökre adósodjon el a diákhitelnek „köszönhetően”.
A magyar társadalom hátrányba kerül a saját hazájában. Vajon miért? Csak nem azért, mert birka módjára mindent eltűr? A birka tűr egy ideig, aztán menekülőre fogja a dolgot. Így tesz a magyar társadalom is: inkább külföldre vándorol a megélhetés reményében, az itthon maradók pedig amikor csak tehetik, leszavaznak azokra, akik 25 év óta ezt teszik velük!


Sokadszorra megkérdezem illetékes elvtársak,
Miért van cca 12-14 millió érvényes taj kártya Magyarországon, amikor nem vagyunk annyian?
Miért fizetünk ukránoknak, ukránoroszoknak nyugdíjat? -
mert olyan jól gyilkolták a népünket, gyalázták lányainkat-asszonyainkat, ölték embereinket?
Ide telepítették az Oroszország mellett felesküdött államilag idepakolt kémfeleségeket???!!!
Senki nem mer válaszolni, intézkedni pláne nem!
A cigánykérdéssel nem tudtak mit kezdeni sehol a szoc. világban, csak sunnyogtak. De akkor legalább volt munkájuk, már annak, aki dolgozni akart!
De most, nincs munka, tartsuk õket is!
Mik vagyunk mi?
Európa semmire se jó dologtalanjainak ellátói, akkor amikor a mieinknek sem jut elég! Sõt meglopják, terrorizálják fõleg az idõseket ezek a semmirekellõk!
Miért kell nekünk mindenféle szennyért fizetni???
Mi fosztottuk ki Európa nemzeteit?  Nevetséges!


Tisztelettel: Forgó Irén