A “nemzetközi jog” szokásos – és sajátos – értelmezésének lehetünk ismét tanúi. A nyugati értelmezésnek. A nemzetközi jog a nyugati felfogás szerinti jog, amihez másnak köze nincs!

A németországi Alsó-Szászország területén Bréma és Seedorf térségében a Bundeswehr karomfenegető hadijátékot szervezett, amelynek részvevői közül kétszázat Maradék – Ukrajnába vezényelnek hamarosan, “ellenőrizni” a Minszki megállapodás betartását. Az ún. “pufferzóna” környékén őgyelegnének ezek a német katonák, akik közül ötvenen afféle nézelődőt, százötvenen pedig felderítősdit játszanának. Az EBESZ kebelén belül.- írja a Bild.
Mint tudjuk, Belorusszia elnöke tegnapelőtt bejelentette, hogy országa szívesen bevállalna egy ilyen feladatot, de hát nagyon úgy fest, hogy a nyugati “demokráciáknak” ismét csak a saját ötleteik a csodaszerek minden bajra.
Kár! Igen nagy kár, hogy nem okultak egyetlen hibájukból sem.
zász




http://balrad.wordpress.com/2014/10/04/nemetorszag-nem-tanult/