Több hazai sajtóorgánum is említésre méltónak találta, hogy az MSZP budapesti elnöke, Kunhalmi Ágnes az önkormányzati választások óta semmilyen közszereplést nem vállalt, és az újságírók számára is elérhetetlenné vált. Az MSZP budapesti elnöke gyakorlatilag csak a választás után bejelentette, hogy a párt túlvan a mélyponton, azt követően már nem vállalt nyilvános szereplést. Közel egyhetes kiesés után a Figyelőnek nyilatkozva elmondta, hogy az MSZP-t nem verte szét senki, és várhatóan 2016-ra jobb állapotban lesz. Gyakorlatilag a "tagadni mindent" politikáját alkalmazva "tért vissza" a budapesti elnök, amivel csak alátámasztotta a szocialista párt romjainak széthordásával kapcsolatos találgatásokat.
Hídfő.net | Kunhalmi ágnes
Korábban a Magyar Nemzet olyan értesülést hozott nyilvánosságra, miszerint az MSZP budapesti elnöke a választásokat követően átigazol a Demokratikus Koalícióhoz. Az erről szóló értesülésekre szintén mindkét fél a "tagadni mindent" politikájával reagált. Tény azonban, hogy a korábbi baloldal képviselőit elsősorban az anyagi érdek köti pártjaikhoz, nem pedig valós ideológiai elköteleződés. Ahogyan az is tény, hogy a Gyurcsány féle Demokratikus Koalíció az egyetlen olyan baloldali-liberális tömörülés, ami dinamikusan fejlődik - éppen a baloldali képviselők könnyű "meggyőzhetőségének" köszönhetően - és ebből kikövetkeztethető, hogy kézzel fogható támogatás van mögötte.
A nyugati országok magyarországi politikai érdekeltségeiben alapvető változás ált be. Az MSZP és a korábbi baloldal már eljátszotta szerepét a mérsékelt nyugatbarát politikával, ami levezényelte az Európai Unióhoz közeledést és a nyugati integrációt. A nyugati országok most az integráció mélyítésében érdekeltek, az Európai Egyesült Államok létrehozásának érdekében van szükségük belpolitikai talapzatra a tagállamokban. Nem véletlen az MSZP és a korábbi baloldal látványos hanyatlása és a DK rendkívül gyors, dinamikus felfejlődése. A nyugati országok érdekei alapjaiban változtak meg, ma már egy radikális atlantista pártra van szükségük Magyarországon. Ez a radikális atlantista párt a Gyurcsány féle Demokratikus Koalíció, ami sorban igazoltatja át a korábbi baloldal meghatározó alakjait.
Aki "benne van az üzletben", pillanatokon belül a DK soraiban találja magát. Elképzelhető, hogy a baloldal egy részének nincs üzleti érzéke - mert az igazán nagy pénzek most a radikális atlantizmusban vannak - de ők a politikai élet perifériájára fognak sodródni. A Magyar Nemzet értesülései alapján Kunhalminak van üzleti érzéke, ám némi lelkiismeret is szorult bele, mert nem hagyta ott korábbi pártját éppen a választások előtt. Mekkora pénzek vannak a radikális atlantizmusban? A közeljövőben megtudhatjuk. Abból lehet majd megállapítani, hogy Gyurcsány saját korábbi pártjának fővárosi alapszervezetét is le tudja-e fejezni. Ha sikerül elhordani az MSZP romjainak maradékát, abból tudható, hogy a radikális atlantizmusban ma akkora pénzek vannak, amit politikusnak igen nehéz visszautasítani.



http://www.hidfo.net/2014/10/16/gyanusan-eltunt-semmitmondoan-tert-vissza-budapesti-mszp-elnoke