Oroszbarátnak tartott képviselőket, “drogosokat”, orvost vertek össze, szégyenítettek meg ukrán nacionalisták, akik mindenkire lecsapnak, aki másképp gondolkodik, mint ők. Ukrajnában október 26-án parlamenti választásra kerül sor, és gyakorlatilag mindennapos a “lusztráció” – az ukrán nacionalisták igyekeznek minden oroszbarátnak tartott opponenssel leszámolni, habár a közvélemény-kutatások egyértelműen a Porosenko-blokk győzelmét prognosztizálják.
Felbőszült tömeg verte össze Nesztor Sufricsot, a megbuktatott Viktor Janukovics Régiók Pártjának egyik képviselőjét, aki az ukrán nyugatbarát és nacionalista pártok ellen induló ellenzéki blokk nevében kampányol és kemény hangon bírálja Kijev kelet-ukrajnai büntetőakcióját, melyek során már több mint kétezer-ötszáz ember életét vesztette.
A mintegy 20 szélsőséges – akik közül többen maszkot, terepszínű gyakorlóruhát és a Jobboldali Szektor karszalagját viselték – a 47 éves Sufricsot akkor szorította sarokba, amikor az megpróbált belépni Odessza regionális önkormányzati épületébe, hogy egy nyilatkozatot adjon át a médiának.

Az oroszbarát aktivisták és az ukrán nacionalisták közötti feszültség egyre komolyabb gondot okoz Ukrajnában – különösen Odesszában, ahol májusban több mint 40 ember halt meg az összecsapásokban, többségük az ukrán nacionalisták által az oroszbarát tüntetőkre gyújtott szakszervezetek székházában.
jobb
Amikor Sufricsot körülvették az ukrán szélsőségesek, testőrei a levegőbe lőttek, hogy a csoportot eloszlassák, de a felbőszült tömeg visszaszorította őket. A támadásról készült videofelvételen látható, hogy egy ember orrba vágja Sufricsot, miközben a testőrei próbálnak utat törni. Szerencsétlenségére, miközben Sufricsot igyekeztek keresztülvonszolni a tömegen, onnan még több ütést kapott, miközben a szélsőségesek azt kiabálták, hogy „Putyin k***ája!” Egy férfi kétszer is az arcába tudott vágni, mielőtt emberei betuszkolták volna a furgonba.
Sufrics megverése nem egyedi, az ukrán nacionalisták, a Jobboldali Szektor tagjai, valamint a kijevi büntetőakciókban résztvevő úgynevezett önkéntes zászlóaljak egyre gyakrabban támadnak az általuk oroszbarátnak tartott képviselőkre, emberekre, bárkire.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szeptember 18-án Harkovban békés demonstrációt tartottak az ukrán kommunisták, ahol – miközben a szónok Kijevet bírálva arról beszélt, hogy a kormány úgynevezett terrorellenes hadjárata miatt sok ember fél, és van, aki már a legalapvetőbb dolgokon, az ételen is spórol – megjelent egy nagyobb maszkos csoport, a Jobboldali Szektor tagjai által viselt vörös karszalagokban, és másodpercek alatt szétverte a tüntetést. Az ukrán média beszámolói szerint a tömegbe pirotechnikai eszközöket dobtak a támadók, többeknek pedig paprika spray-t fújtak a szemébe.
De több olyan incidens is előfordult, amikor képviselőket, tisztviselőket préseltek kukába ukrán radikálisok. A napokban egy orvost préseltek kukába Csernovciben, akit a konténerben toltak el hivatalába, hogy aláírja lemondását, a dnyepropetrovszki kerületi ügyészt is megpróbálták „kidobni”.
Odesszában pedig egy fiatal fiút és lányt a Jobboldali Szektor fegyveresei piros festékkel leöntöttek és ragasztószalaggal egy köztéri oszlophoz kötöztek, mert „drogosok” voltak. Az ukrán nacionalisták – akik semmilyen karhatalmi erőhöz nem tartoznak – önhatalmúlag csaptak le a párra, a házukra aztán piros festékkel még rá is fújták, hogy kicsodák. Miután a rendőrök megérkeztek, a felvételen hallani, hogy az egyikőjük szól társainak, hogy “menjünk innen”. Később látni, ahogy a rendőrökkel váltanak néhány szót, majd távoznak.
Vitalij Zsuravszkij, a megbuktatott Viktor Janukovicsot támogató Régiók Pártja parlamenti képviselője is kukában végezte szeptember közepén. A felbőszült tömeg őt azzal vádolta meg, hogy “az olyanok miatt, mint ő, testvéreik és barátaik halnak meg”. Nyilvánvalóan a kelet-ukrajnai térségben folyó fegyveres konfliktusra utaltak, miután egyes kijevi feltételezések szerint a térségben harcoló szeparatistákat a „Kreml, valamint az Oroszországba menekült Janukovics és családja pénzeli”.
Maguk a parlamenti választások, pontosabban a közvélemény-kutatási adatok nem indokolnának ilyen brutális választási kampányt, ami feltételezhetően simán csak az oroszellenességről szól. A választásokon ugyanis valószínűleg októberben is Petro Porosenko fog győzni. Egy szeptember végén publikált kutatás szerint az ukrán elnök mögött álló politikai blokk a szavazatok 27 százalékával relatív többséget szerezhet – idézte a felmérést a Reuters hírügynökség.
Az ukrán politikai paletta e felmérés szerint rettentően töredezett: a 27 százalékos Porosenko-blokk mögött jóval lemaradva mérték a második legesélyesebb csoportot, ami – bármennyire is meglepő – az ukrán nacionalista Radikális Párt. A korábban népszerű Julia Timosenko pártja, a Batkivscsina csak 5,5 százalék körüli eredményre számíthat. A választások ugyanakkor igazi meglepetéseket is tartogathatnak, a válaszadók 33 százaléka ugyani bizonytalan volt azzal kapcsolatban, hogy kire fogja leadni szavazatát.
(atv)
Bal-Rad komm: A “magyar” fősodratú is kezdi “felfedezni” az igazság EGYES szeleteit Ukrajnában, de meglehetősen szelektíven tálalva.
A jelenlegi ukrajnai helyzetre semmi sem jellemzőbb, mint az alábbi plakát:
plakát
Ezt a plakátot Herszonban jelentették meg, és “hazaffyas” plakát! Felhívja a helyieket arra, hogy azonnal értesítsék a herszoni “hatóságokat”, ha valaki olyasmiket merészel kijelenteni, hogy:
Ukrajnában a fasiszták kezében van a hatalom
Az orosz televíziócsatornák igazat mondanak
Ha valaki György – szalagot visel
Ha valaki azt merészeli mondani, hogy a Szovjetunió idejében jobb volt az élet
Ha valaki szidalmazza Amerikát
Ha valaki kiejti a száján, hogy junta, majdanista, oroszok a barátaink, Krim a miénk
Ha valaki a donbasszi büntetőhadjáratot kritizálni merészeli
“Ha ön tudomást szerez ilyen ember(ek)ről, jelentse be az SZBU – nak.” (Ukrán titkosszolgálat)
Namármost! Ez jellemzi az ukrán demokratikus fordulatot és folyamatokat, amit a Majdan eredményezett!
Lehet az urnákhoz fáradni, és szavazni! Nyalókakirályékra, Gázos Julcsáékra, Klicskoékra, Tyahnyibokékra.
zsidók