Hiába az atlantisták beépített emberei által folytatott provokáció, a szurkolói közösség nem vesz részt a Budapesten zajló felforgatásban. Alább az Ultras Liberi oldalán hétfőn megjelent publikáció olvasható. Az eredeti cikk itt.
***
Tegnap lezajlott a hétvége legnagyobb rendezvénye. Nem az 1956-os hősökre emlékeztek a magyar szabadság örökösei, hanem egy pár száz forintos adó ellen tüntettek.

Az ellenzéki keménymag „demokráciát” követelt, miközben beverte a hatalmi párt ablakait. Letépte a magyar zászlót, kifüggesztette az EU-vásznat. Olyan kemény a magyar diktatúra, hogy a rendőrség tétlenül nézte az eseményeket. 2006-ban, ilyenkor kőkemény karhatalmi fellépés történt, oszlatással, könnygázzal, gumilövedékkel, lovasrohammal, őrizetbe vétellel, eljárással. Mindeközben Brüsszel, Washington kussolt. Ez senkit nem lepett meg, hiszen az Egyesült Államok ötvennyolc éve sem mozdult meg.
Ennek a tiltakozásnak a hangulatfelelősei, szervezői mégis az amerikai nagykövetség munkatársai, az MSZP, a DK, az LMP politikusai. Nem is a netadó lett a kizárólagos téma, felcsendültek az oroszellenes jelszavak, az „Orbán takarodj!”.
Hangzatos, ez így ’56 évfordulóján, csak éppen ostoba hozzáállás.

Mert a pesti srácok nem kérhetetlen ruszófobok voltak, hanem szabadságharcosok, akik ténylegesen egy materialista diktatúra ellen léptek fel. Mert az elnyomás érkezhet keletről, nyugatról, délről, északról vagy éppen saját magunk felől. Mert a kommunizmus ugyanolyan anyagelvűség, mint az, amikor pár száz forintért utcára vonul egy képmutató tömeg, a fogyasztói társadalom krémje, hogy okostelefonokkal világítsa be a Hősök terét.
Én magam előremutatónak tartom, hogy a szurkolók javarészt elhatárolódtak a Lendvay utcában történtektől. Ugyanakkor azt nem értem, hogy a Jobbik miért asszisztált mindehhez. Azelőtt is ráfázott, amikor támogatni kezdte a Hallgatói Hálózat nevű anarchista csoportot.
Ki az a politikai analfabéta aki elhiszi, hogy ezek civilek, akik most jöttek létre a semmiből? Egy Facebook-csoportnak nyilván nem telik csak úgy több milliós színpadtechnikára, megafonokra, CB-rádiós, profi rendezvénybiztosítókra.
Tisztázzunk valamit, az internetadó vagy a telefonadó egy faszság, mert a kommunikációt és az információáramlást egy prosperáló társadalomban, minden eszközzel elő kell segíteni, nem pedig gátolni.
A tegnapi nap esszenciája azonban nem ez volt.
Az atlantizmus elkötelezett hívei, a megtévesztett gyülevész sokasággal betartottak Magyarországnak.
Eredménytelenül.
Budapest nem lesz Kijev.
Ultras Liberi